Jelenlegi hely

Balog Zoltán: százezer gyermeknek nyújt táborozási lehetőséget az Erzsébet-program

Mintegy százezer gyermeknek nyújt táborozási lehetőséget idén az Erzsébet-program - mondta az emberi erőforrások minisztere vasárnap este Zánkán, az Erzsébet-táborok megnyitóján.

Balog Zoltán kiemelte: Magyarországon mára van egy olyan nemzeti üdülési alapítvány, van egy olyan táboroztatási program, amilyen az elmúlt 25 évben nem létezett. Hangsúlyozta, az Erzsébet-program révén idén közel százezer magyar gyermek vehet részt különböző programokon Magyarországról és a határon túlról.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke, Guller Zoltán elmondta, Zánkán több mint 1700, Fonyódligeten közel ezer, Balatonberényben 250, a székelyföldi táborban pedig 150 gyerek részvételével kezdődtek meg a táborok.

A szervezők tájékoztatása szerint az Erzsébet-program fennállásának négy évében az ideivel együtt több mint 600 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, köztük több mint 300 ezer gyermek. Idén eddig 180 ezernél is több érintett részesült támogatásban. Csak az Erzsébet-táborok részeként idén közel 64 ezer gyermeknek segítettek a nyári kikapcsolódásban, rajtuk kívül a rendezvényeken közel 58 ezer nyugdíjas - a kedvezményes fürdőbelépőkre vonatkozó pályázaton 30 ezren, míg a szociális üdültetésin 28 ezren - több mint 43 ezer családos, közel hatezer fogyatékossággal élő, és több mint tízezer ember vett részt.

Idén június 21. és augusztus 28. között, tíz héten át Magyarországon három helyszínen, Balatonberényben, Fonyódligeten és Zánkán, a határon túl pedig a székelyföldi ivói Erzsébet-táborban várják a fiatalokat színvonalas programok: kézműves- és sportfoglalkozások, koncertek, színházi előadások, táncházak, kirándulások, kalandpark, kutyaterápiás programok, népi játékok, valamint, drogprevenciós, hitről és elfogadásról, illetve környezetvédelemről szóló előadások.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Ugrás az oldal tetejére