Jelenlegi hely

Bogyó és Babóca új történetei augusztus végétől a mozikban

Bogyó és Babóca 3.- Játszótársak címmel augusztus 28-tól játsszák a mozikban a népszerű meséből készülő rajzfilmsorozat új történeteit.

A jól ismert szereplők mellett új karakterekkel, köztük a kalapját vesztett Gombával, a titokzatos Csigalánnyal, a kürtős kalácsot árusító Bodobáccsal és a Hörcsöggel ismerkedhetnek meg a gyerekek a harmadik sorozatban.

A kisgyerekeknek szóló animációs sorozat Bartos Erika könyvei alapján, Krizsanics Antoni és M. Tóth Géza rendezésében, az Alma-együttes zenéjével készült. Az előző két szériához hasonlóan a harmadikban is tizenhárom ötperces epizódban (Napraforgók, Kavicsok, Pihe síel, Bábszínház, Roller, Gömbi tornya, A gomba kalapja, Focimeccs, Hímestojások, Rossz álom, Gombócok, Csillagház, Társasjáték címmel) elevenednek meg a két címszereplő és barátainak kalandjai.

Bartos Erika, a könyv szerzője a sorozatról tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón felidézte, hogy ötéves volt már a széria, és 12 kötet számlált, amikor a KEDD Animációs Stúdió felkereste őt azzal, hogy történeteiből rajzfilmet készítsen.

A szerzőt két nagy dilemma foglalkoztatta a rajzfilm elkészítése előtt, egyrészt, hogy miként tudja visszaadni a film digitális képi világa a szabadkézi rajz báját, másrészt, hogy hozzátud-e tenni valami pluszt a történetekhez.

"Annak ellenére, hogy a film digitálisan készült, olyan sok lágy és szelíd művészi részt adott hozzá ehhez a világhoz, amitől a képkockák éppen olyan szívhez szólóak lettek a gyermekek számára, mint a könyvek."

Mint elmondta, Pogány Judittal nagy öröm volt együtt dolgozni, hiszen nagy szakmai tudással, felkészültséggel és rutinnal vette a feladatot. A színésznek nem volt könnyű dolga, hiszen sok karakter hangját kellett kitalálnia és életre keltenie.

Az Alma Együttes pedig - a rendező kérésére - a harmadik szériába saját anyagából is becsempészett néhány számot - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a Pagony Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetek tízedik évfordulója alkalmából az idei könyvhétre adtak ki két foglalkoztató könyvet, amelyekbe belerajzolta "az elmúlt tíz év minden örömét". Mint mondta, ez igazi jutalomjáték volt számára. A szerző hozzátette, hogy szerepel bennük az összes eddigi figura és helyszín, valamint egy tömör összefoglaló a sorozat eddigi tíz évéből.

Krizsanics Antoni rendező arról beszélt, hogy a rajzfilmsorozat évadról évadra kiforrottabbá válik, és úgy véli, a harmadik széria az eddigi legjobb a sztorik, az új szereplők és az új szituációk tekintetében. "A 39 elkészített epizód után a rajzfilm beállt a saját pályájára" - mondta.

Hangsúlyozta: a sorozat nemcsak a magyar közönség, hanem a külföldön élő magyarok körében is nagy népszerűségnek örvend a YouTube videomegosztó portálnak köszönhetően, amelyen keresztül több millión látják havonta.

A sorozat televíziós nézettsége magyarországi viszonylatban vezetőnek számít, 2010-ben és a rákövetkező évben a mozikban is a legnézettebb filmek között volt. Mint elmondta, az új részeket mintegy 40 magyar filmszínházban láthatja a közönség.

 

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Ugrás az oldal tetejére