Jelenlegi hely

CSOK-büntetés: A CSOK Plusznál is szigorú szabály várható

Aki nem teljesíti a CSOK feltételeit, súlyos milliókat kell fizetnie utólag

Még nem jelent meg a jogszabály a CSOK Pluszról, de az eddigi hírek alapján a következőket biztosan tudni lehet már most is az új családtámogatási rendszerről és arról, mi vár azokra az adósokra, akik nem teljesítik a szerződésben foglaltakat.

Jobban jár a mostani CSOK-konstrukcióval, aki nem vállal gyermeket, viszont azoknak a hitelkérelmezőknek, akik 2-3 gyermeket szeretnének, a CSOK Plusz lesz az ideálisabb. Igazán nagy dilemma elé az egy gyerekes családokat állította a kormány, hiszen az ő helyzetük attól függ, mennyi hitelt szeretnének felvenni és mennyiért vásárolnak ingatlant. De mi történik, ha mégsem teljesíti egy pár a CSOK-kérelemben vállaltakat?

A büntetések változnak majd?

„A bankok egy képlet szerint határozzák meg a piaci kamatot az állampapír hozama alapján – ebből kalkulálják ki a büntetést, amennyiben valaki nem teljesíti a CSOK-feltételeit. 2023 végéig a régi CSOK-nál a büntetőkamat 12,7%, tehát, ha valaki felvesz 50 millió hitelt 3 vállalt gyerekre, de egy gyermek sem születik meg, akkor a tizedik év végén több mint 30 millió forint lesz a büntetése. A falusi CSOK-nál jövőre változik a büntetés mértéke: akik 2024-től veszik fel a CSOK-hitelt (a falusi CSOK mellé) 9,59% kamattal kell számolniuk. Ebben az esetben is több mint 20 millió forint lenne a büntetés, ha valaki 3 utódot vállal és 10 év után eggyel sem bővül a család.“ – részletezi Valkó András jelzáloghitel- és babaváróhitel specialista, a hitelesandras.hu hitelszakértő oldal alapítója.

Egyelőre a kormány nem hozta nyilvánosságra, hogy az új CSOK-nál milyen büntetési tételek lesznek, de nagyon valószínű, hogy a magas összegek miatt lesz egy büntetési plafon, mint a jelenlegi CSOK támogatásnál – ez jelenleg évi 5% –, ami maximalizálja a büntetési kamatot. Aki sok gyermeket tervez vagy nem biztos abban, mekkora családot szeretne, mindenképp számoljon ezzel a büntetési tétellel!

Újratervezés gyermek nélkül

Méltányossági kérelem beadására valószínűleg később is lesz lehetőség, ahogy eddig is. Orvosi papírral kell igazolni, hogy miért nem született a családban gyermek, illetve az államilag támogatott lombikprogramban való részvételéről szóló papírokkal lehet méltányosságot kérni a Magyar Állam Kincstártól. Tehát, ha biológiai, fizikai oka van annak, hogy a vállalt utódok nem születtek meg, akkor van lehetőségünk méltányosságot kérni, ha azonban a pár meggondolta magát, és mégsem szeretnék bővíteni a családot, akkor ki kell fizetniük a büntetést.

Válás esetén több megoldás is lehetséges

„Az a legtisztább és legpraktikusabb, ha a pár értékesíti az ingatlan, amelynek árából visszafizetik az adósságot, a fennmaradó pénzt pedig elosztják egymás között. Ha valamelyik fél szeretné megtartani az ingatlant, akkor kivásárolhatja a másikat, de csak akkor viheti tovább a hitelt egyedül, ha a bank engedélyezi. A bank felé jelezni kell, hogy szerződésmósodítás keretén belül az egyik fél maradna az adós, és a másik tagot engedjék ki az adóskörből, de a bank megakadályozhatja ezt a folyamatot, ha úgy látja, az adós részéről nem lenne biztosított a maradék hitel visszafizetése. Ilyen esetben lehet szó adóscseréről, vagyis a kilépő fél helyett egy másik adóstársat kell bevonni, aki hitelképes.“ – tanácsolja Valkó András.

Újra lehet igényelni válás után a CSOK-ot?

Ha vállal a házaspár gyermeket, ám nem születik baba és kifizetik a CSOK-ot, valamint a hozzá tartozó a büntetést, akkor van lehetőség arra, hogy újra igényeljék a támogatást együtt, vagy később az új társukkal. Ezzel ellentétben a falusi CSOK-ra más vonakozik: ezt a hiteltámogatást csak egyszer lehet igénybevenni, és ha visszafizette a család, akkor sem lehet újraigényelni. A CSOK Pluszról még nem tudjuk biztosan, hogyan szabályozzák majd az újrafelvételt, de várhatóan az új csalástámogatási rendszerben is lesz erre lehetőség.

„Arra számítunk, hogy a különbözetet is fel lehet majd venni, tehát aki eddig csak 15 millió támogatásra volt jogosult és az új CSOK-nál, már 30 milliót is kaphat, utólag igényelheti majd a nagyobb összeget a jóslatunk szerint, hiszen most is ad erre lehetőséget a jogszabály. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy ha az adós még nem fizette vissza a korábbi kamattámogatást, akkor a különbözetet felveheti új ingatlancélhoz, ha például nagyobb ingatlanba szeretne költözni vagy hozzáépítene a meglévő házhoz. Ez a hitelezési folyamat eddig is jól működödött, ezért gondolom, hogy nem fogják megváltoztatni a CSOK Plusznál.“ – teszi hozzá a hitelszakértő.

A speciális, egyedi eseteknél különösen fontos, hogy tapasztalt hitelszakértőtől kérjünk tanácsot, aki részletesen ismeri a friss jogszabályokat és átlátja az új lehetőségeket.

- Sajtóközlemény - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére