Jelenlegi hely

Égésmegelőzési-program indult gyermekeknek

Égésmegelőzési- programot indított gyerekeknek a fővárosi Bethesda Gyermekkórház, hogy az égési sérülések veszélyeire hívják fel a figyelmet. Rideg Gyula, a program vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában elmondta: Magyarországon évente 1500 gyermek ég meg úgy, hogy kórházba kerül.

A statisztikák szerint a tíz éven aluliakat gyakrabban éri égési baleset, a tíz éven felüliek viszont súlyosabb sérüléseket szenvednek - mondta. Rideg Gyula kitért arra is, hogy az égési baleseteket tekintve "legveszélyesebb üzem" az otthon.

Vezető okok között szerepel a forrázás - emelte ki a program vezetője, kifejtve: ilyenkor a nyári szünetben, a táborozások során is gyakoribb, de tábortüzeknél a lángok, az izzó parázs is sok baleset okoz. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a nagy melegben egy felhevült csatornafedél is égési sérülést tud okozni.

Rideg Gyula elmondta: a Bethesda Gyermekkórház égéssérült gyermekeket gyógyító országos központja 2002 óta működik. A prevenciós programjuk keretében az ott kezelt gyerekek történeteit mesélik el például iskolákban tartott előadásokon más gyerekeknek. Céljuk egyrészről az égési balesetek megelőzése, de azt is megtanítják, hogy mi a teendő, ha már megtörtént a baj.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Ugrás az oldal tetejére