Jelenlegi hely

Idén belépő nélkül látogatható a Mesterségek Ünnepe a budai Várban

Augusztus 20. és 22. között 35. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivál a budai Várban új helyszínen lesz, a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig. Az állami ünnepség részeként idén először ingyenesen látogatható.

A kihagyhatatlan családi fesztiválon kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra kedves mulatságot. A tartalmas kikapcsolódásra vágyók itt úgy érezhetik magukat, mintha kiszakadva a mindennapokból egy középkori forgatagba csöppentek volna, ahol kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek utánozhatatlan hangulatot.

Az érdeklődők nem csak megvásárolhatják a szebbnél szebb míves portékákat, de ki is próbálhatják az ősi mesterségeket.

Közel ezer kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók, népi játszóházak, látványműhelyek, viseletbemutató, gasztronómiai bemutató, kiállítás és táncház várják a látogatókat.

A legkülönfélébb szakmák rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók: bőrművesség, csipkekészítés, csont-, szarufaragás, faművesség, fazekas, gyapjú – nemez, gyertyamártás, gyöngyfűzés – ötvös – ékszer, hímzés, játék, kékfestő, kovács, mézeskalács, szalmafonó, szövés-fonás, tojásdíszítő, viseletkészítő.

Díszvendégek a türk nyelvű országok, a fesztivál kiemelt témája a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó mesterségek lesznek.

A családokat többek között gyerekkoncertek, ölbeli játékok, mese és tánctanítás; kézműves foglalkozások: hálókötés, varsakészítés, tegeztartó – és vadászkalap készítés szórakoztatja.

A legkiválóbb táncegyütteseink mellett fellép a hazai nép- és világzene színe-java, napközben vásári komédia, bábszínház, esténként koncertek, táncház, folk-kocsma mulattatja a közönséget a Kárpát-medence legnagyobb és legrangosabb népművészeti fesztiválján.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére