Jelenlegi hely

Közel félezer jelölés érkezett idén az Aranyanyu Díjra

A tavalyinál is több Aranyanyura érkezett ajánlás 2012-ben: közel félezer köztünk élő hősnőt ajánlottak a Richter Gedeon Nyrt. és a Terézanyu Klub által életre hívott elismerésre.

Október 10-ig lehetett rövid, személyes történettel pályázni. Fáradhatatlan ápolónőket, a tanítványaikért élő tanárnőket, fogyatékkal élő gyermekekért küzdő orvosnőt és lehetetlent nem ismerő gyógypedagógusokat ajánlottak a díjra.

Három kategóriában hirdették meg a kezdeményezést: orvosnőket, pedagógusnőket és egészségügyi szakdolgozókat lehetett jelölni. Összesen 12 döntőst választ ki a zsűri, amelynek tagjai: Dr. Gyarmati Andrea olimpikon, orvos; Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Kriston Andrea, az Intimtorna módszer kidolgozója, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Dobó Kata színésznő és Rácz Zsuzsa író.


 

A döntősökre november 12-től lehet majd az interneten szavazni. Kategóriánként két díjat osztanak ki, az egyikről a közönség, a másikról a zsűri dönt. A díjazottak az Aranyanyu-szobrocska mellé 200 ezer forint pénzjutalmat is kapnak. Az elismeréseket november 30-án adják át.

„Ha történetesen egy ufó olvashatná a beérkezett több száz jelölést ezekről a fantasztikus nőkről, irigykedve állapítaná meg, hogy a létező világok legjobbikát teremtettük meg: önzetlen és odaadó emberekből áll. Már önmagában az ajánlásokat olvasni is gyógyír a léleknek. Akárcsak tavaly, idén is nehéz dolga lesz a zsűrinek és a szavazóknak, mert csupa kiváló jelölt közül kell majd kiválasztaniuk a legjobbakat.” – mondta Rácz Zsuzsa író, a díj megálmodója.

Az Aranyanyu Díj létrehozásának célja a nők társadalmi megbecsültségének növelése, és az, hogy felhívja a figyelmet az oktatásban és az egészségügyben dolgozó nők munkájának nélkülözhetetlen voltára.

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Ugrás az oldal tetejére