Jelenlegi hely

Megalakult a Magyar Gyerekkönyv Fórum

Megalakult a Magyar Gyerekkönyv Fórum írók, illusztrátorok, könyvtárosok, pedagógusok, kiadók, összesen 110 alapító tag jelenlétében.

A Magyar Gyerekkönyv Fórum feladatának tekinti, hogy segítse a gyerekkönyves szakmában tevékenykedőket vagy tevékenykedni kívánókat és előmozdítsa a gyerekirodalom-kutatást a tudományos eredmények széles körű megismertetésével. Emellett nemzeti szinten szeretné népszerűsíteni a gyermek- és ifjúsági irodalmat, felkarolni, összehangolni az ezen a területen létrejövő kezdeményezéseket - tájékoztatta a szervezet elnöksége vasárnap az MTI-t.

A pénteken, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett alakuló ülésen 110 alapító tag, köztük 12 gyerekkönyvkiadó és két társadalmi szervezet képviseltette magát. A rendezvényen részt vett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára is. A megjelenteket E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntötte.

A Magyar Gyerekkönyv Fórum céljai között szerepel az utóbbi étvizedben robbanásszerű fejlődést mutató magyar gyermekkönyves, ifjúsági könyves szakma bekapcsolása a nemzetközi vérkeringésbe.

Az egyesület erre tekintettel angol elnevezést is választott, ez a HUBBY (Hungarian Board on Books for Young People). A név utal arra is, hogy az egyesület magáénak vallja az IBBY, azaz a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa céljait.

Ezek között szerepel a nemzetek közötti megértés elősegítése a gyermekkönyveken keresztül, illetve a magas színvonalú, igényes kiállítású könyvek eljuttatása a gyerekekhez a lehető legszélesebb körben, különös tekintettel a hátrányos helyzetűekre.

Ennek jegyében, a február 14-i nemzetközi könyvajándék naphoz is kapcsolódva az alakuló ülés résztevői ajándékokat vittek magukkal, a köteteket a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül kárpátaljai családok számára ajánlották fel.

Az egyesület a gyermekkönyv szerzők, illusztrátorok, kiadók évenkénti szakmai díjazását, rendszeres szakmai találkozók, fórumok, műhelyek és továbbképzések szervezését, közönségesemények rendezését tervezi, illetve szeretnék elérni, hogy a közoktatásban nagyobb mértékben legyenek jelen a kortárs gyermekkönyvek.

A közgyűlésen a szervezet elnökévé Pompor Zoltánt, elnökhelyettesévé Jeney Zoltánt választották. Az elnökség tagja lett Balázs Andrea, Helmich Katalin, Jónásné Bánfi Csilla, Lakatos István, Nyulász Péter, Pásztor Csörgei Andrea és Szekeres Nikoletta.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére