Jelenlegi hely

Megszűnnek a családi napközik, jönnek a minibölcsődék, valamint a munkahelyi és a családi bölcsődék.

2017 január elsejétől fokozatosan megszűnnek a családi napközik, ugyanakkor létrejöhet három speciális megoldás is: a klasszikus formánál jóval egyszerűbb követelmények alapján működő minibölcsőde, valamint a munkahelyi és a családi bölcsőde.

A településeknek 2018. december 31-éig kell megfelelniük a feltételeknek - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett törvénytervezetre hivatkozva a Magyar Nemzet.

 

Óvónő gyerekekkel

 

A jelenlegi szabályozás szerint a 10 ezer fősnél nagyobb településeken kötelező a bölcsőde működtetése.
A tervezet értelmében ez a rendelkezés továbbra is hatályban marad, azonban a 10 ezer fősnél kisebb település is köteles lesz a bölcsődei ellátás biztosítására, ha arra az adott településen legalább öt gyermek tekintetében igény jelentkezik vagy a település 0–2 éves lakosainak száma meghaladja a 40 főt.

A 10 ezer fősnél kisebb települések önkormányzatai a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások bármelyik formájának (bölcsőde, mini bölcsőde, munkahelyi bölcsőde, családi bölcsőde) biztosításával, önállóan, társulásban vagy ellátási szerződés útján is eleget tehetnek e kötelezettségüknek. A kellő felkészülési időt biztosítva e kötelezettségüknek 2018. december 31-éig kell eleget tenniük a települési önkormányzatoknak. A 3 éven aluli gyermekek ellátását megszervező fenntartó (állami, nem állami, egyházi fenntartó) a központi költségvetésből támogatásra lesz jogosult.

A mini bölcsőde a meglévő intézményrendszerre épülő új intézménytípus, ami egy sokkal rugalmasabb, egyszerűbb formában történő bölcsődei ellátást jelent.
Megoldást jelenthet például a közfoglalkoztatásban, a képzésben részt vevő szülők gyermekeinek a napközbeni ellátásának biztosítására is. A mini bölcsőde mind személyi, mind tárgyi feltételeiben eltér a klasszikus bölcsődétől, a feltételek attól egyszerűbbek. A mini bölcsődében a 3 éven aluli gyermekek létszáma legfeljebb 7 fő lehet csoportonként, és az ellátáshoz szükséges személyzet létszáma is kevesebb, ugyanis az ellátás biztosításához elegendő csoportonként 1 fő kisgyermeknevelő és 1 fő bölcsődei dajka.

A munkahelyi bölcsőde szolgáltatási formát csak munkahelyen lehet létrehozni, vagy a munkahely által biztosított ingatlanban, a foglalkoztató fenntartásában. A munkahelyi bölcsődében legfeljebb 7 fő kisgyermek látható el csoportonként. Az ellátás biztosításához csoportonként 1,5 fő szükséges. A családi bölcsődét saját otthonban vagy más, e célra kialakított helyiségben, bérelt ingatlanban lehetne létrehozni legfeljebb 5 kisgyermek ellátása számára.

A 3 év feletti gyermekek – óvodán, iskolán kívüli – ellátása piaci alapú szolgáltatás keretén belül, napközbeni gyermekfelügyelet formában valósulhat meg központi költségvetési támogatás nélkül. A gyermekfelügyelet a napközbeni gyermekfelügyelet szolgáltatást nyújtó személy saját otthonában, munkahelyen, más a gyermekek ellátására alkalmas helyiségben hozható létre, vagy kivételesen a szülő otthonában biztosítható. A gyermekfelügyelet keretén belül legfeljebb 7 gyermek látható el és a szolgáltatás biztosításához 1 fő. A napközbeni gyermekfelügyelet keretében 14 éves korig, sajátos nevelési igényű gyermek esetén 16 éves korig biztosítható a napközbeni ellátás.

A családi napközi jogintézményének kivezetése javasolt 2017. január 1-jétől.

 

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/dok?type=302#!DocumentBrowse

www.hiradó.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére