Jelenlegi hely

Ovisok a digitális világban, erotikus influenszerek hatása a gyerekekre, online grooming

Kétnapos Média- és internetkonferenciát tartott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. „A Tegyünk együtt egy jobb internetért” című rendezvényen 40 elismert szakember tartott előadást egyebek mellett a digitális fejlődésről, a kidfluenszerekről, az óvodai online biztonságról, a pornográf tartalmak hatásáról a fiatalok pszichoszexuális fejlődésére. 

Az online világ legaktuálisabb témáiról szólt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 14. Média- és internetkonferenciája szeptember 5-én és 6-án, a Magyar Telekom Székházban.

A nyitóbeszédet Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke tartotta. Köszöntőt mondott Gonda Gábor, a Telekom vezérigazgató-helyettese, az NGYSZ elnökségi tagja is. A két szervezet több témában is sok-sok éve szoros partneri kapcsolatot ápol egymással.

A konferencián többek között szó volt arról, hogy az olyan digitális tevékenységek, mint például a közösségi média vagy a videojátékok használata milyen káros, addiktív viselkedési mintázatokat alakíthat ki.

Hallhattunk arról is, hogy az okoseszközök elterjedésével olcsóvá és könnyen elérhetővé vált a pornográfia: a gyerekek már nagyon korán hozzáférhetnek ezekhez a tartalmakhoz, akár úgy, hogy keresik ezeket, de gyakran teljesen véletlenül is.

A pornográfiával való korai szembesülés pedig negatív hatással lehet a gyerekek mentális egészségére. De természetesen nem csak a veszélyekről, hanem az internet pozitív oldalairól, előnyeiről is szó esett.

A konferencia témája volt még a különböző internetes zaklatási formák széles spektruma, az erotikus influenszerek tevékenysége a közösségi médiában, de arról is kaphattunk hasznos információt, hogy mit tehetünk az óvodáskorú gyerekek digitális védelme érdekében.

Kerekasztal-beszélgetéseket is szerveztek többek között a mesterséges intelligenciáról és a gyerekek online pénzügyi tudatosításáról.

Idén először volt „Gyerekasztal“ is, kizárólag gyerek résztvevőkkel, akik elmesélték, milyen aktuális újdonságok veszik őket körül a digitális térben. A zárszóban Edvi Péter kihangsúlyozta, a szülői szeretetet, példa- és iránymutatást semmiféle mesterséges intelligencia nem tudja helyettesíteni. Hozzátette: a „Tegyünk együtt egy jobb internetért“ mottót azért választottuk, mert a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Centere a gyerekek, szülők, tanárok tanítását tűzte ki célul. 

A Netezz biztonságosan! című előadások ingyenesen elérhetőek az ország egész területén.

Az alábbi linken várják az iskolák jelentkezését: https://www.saferinternet.hu/legyel-az-internet-asza/oldalsav/oktatasok-...

A konferencián több mint kétszázan vettek részt személyesen, a Magyar Telekom Székházban, de sok százaz követték az online közvetítést is. Az előadások témáját - a rendezvény alatt végig rajzolva - vizuálisan is megjelenítette-megörökítette egy grafikus. A vizuális jegyzeteket digitalizálják és közzéteszik.

A konferencia előadásai elérhetőek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat YouTube-csatornáján (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat - YouTube).

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása
Ugrás az oldal tetejére