Jelenlegi hely

A Tudatos Vásárlók kinyomozták,  hogy érdemes-e mosókapszulával mosni

A Tudatos Vásárlók Egyesületének​ szakértői újra a mosószerek hatékonyságát vizsgálták laboratóriumi tesztekkel. Az eredményekből kiderül, hogy vajon a mosókapszulák vagy a folyékony mosószerek, esetleg a mosóporok mosnak-e jobban. A 33 különböző mosószer, köztük 20 mosókapszula tesztje megmutatja, hogy melyik mosószer a leghatékonyabb és a legolcsóbb.

A mosószerek többször is szerepeltek már a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztjei között. 2020-ban két vizsgálat eredményeit tették közzé ingyenesen: a mosóporokét és a mosógélekét. A tesztek elsődleges célja, akkor is és most is, a hatékonyság vizsgálata volt. Ugyanis a háztartásban használt vegyi anyagokról szóló vizsgálatsorozatuk nem titkolt célja megmutatni, hogy a hiteles környezetbarát termékek hatékonysága felveszi a versenyt a károsabb szerekével. A részletes eredmények ingyen hozzáférhetők a Tudatos Vásárlók oldalán.

A vizsgált termékek között 20 mosókapszula, 2 mosópor, 5 mosógél, 2 mosólabda, 2 mosólap és egy mosótojás szerepelt. A korábban nem tesztelt mosókapszulák mellett a környezetbarátnak mondott, alternatív mosószerek hatékonyságára is kíváncsiak voltak a Tudatos Vásárlók, illetve néhány mosópor és mosógél is bekerült a tesztbe, melyek az előző tesztekből kimaradtak. Ha érdekel, hogyan teljesítettek a boltok és drogériák népszerű termékei, például az Ariel, a Persil és a Denkmit, keresd az ingyenesen elérhető eredményeket a Tudatos Vásárlók Terméktesztjei között.

A tesztelés során több termékjellemzőt is vizsgáltak:

  • hatékonyság – ezt akkreditált laboratórium mérte, méghozzá mesterséges foltok segítségével, amelyek azt modellezik, hogy a ruhákon előforduló szennyeződéseket milyen jól távolítják el a mosószerek
  • foszfortartalom – a foszfor környezetbe való kibocsátása képes az élővizek természetes egyensúlyát felborítani, ezért fontos odafigyelni a mennyiségére minden háztartási tisztítószer esetében
  • egészségügyi / környezeti hatás – a veszélyességi címke
  • ökocímke minősítés

Az eredményekből néhány általános tanulság megállapítható:

  • hiteles ökoszerek ugyanolyan hatékonyak, mint a nem minősített népszerű társaik, a teszt győztese (L’arbre Vert öko mosópor) és második helyezettje (Denkmit nature Pro Climate folyékony mosószer) is rendelkezik EU Ecolabel minősítéssel. Mindkettő elérhető a nagyobb webshopokban és ismert drogéria láncokban.
  • Mint általában a Tudatos Vásárló Termékteszteknél, a mosószerek esetében sem érdemes márkanév alapján eldönteni, hogy mit vásárolunk meg. Érdemes először böngészni a teszteredményeket, mert például fehér és színes ruhákra való változatok közt is lehet hatékonyságbeli különbség.
  • A mosókapszulák hatékonysága felveszi a versenyt a mosóporokkal és a folyékony mosószerekkel. Nyilván a vizsgálat korlátozott számú termékkel készült, de általános következtetéseket le lehet vonni. A mosókapszulák ára viszont egy adagra vonatkoztatva általában magasabb, mint az adagolható mosószereké és ökocímkés termék sem található közöttük a magyar piacon.
  • A teszt azt mutatja hogy, a vizsgált  alternatív „mosószerek” (mosótojás/ecoegg, mosószer csík, mosólapka) kevésbé hatékonyak a hagyományos társaiknál, és nem találtak köztük olyat, amely hiteles ökocímkével rendelkezik. 

Hogyan használjuk a tesztet?

Ha sorba rendezzük a mezőnyt a hatékonyság oszlop alapján (a kis nyílra kattintva a táblázat fejlécében), kiderül, hogy melyik mosószer mos a legjobban. Ha van olyan folt, ami gyakrabban előfordul a háztartásunkban a ruhákon (például: kisgyermekek esetén a zsíros ételfoltok), akkor érdemes ennek a folttípusnak az eltávolítására koncentrálni és eszerint sorba rendezni a termékeket. Ha fontos saját magunk és a környezetünk egészsége, válasszunk hiteles ökocímkével rendelkező termékeket és szűrjünk erre a tulajdonságra.

Miért bízzunk az ökocímkében?

Ha a hatékonyság mellett fontos számunkra a környezettudatosság is, érdemes az EU ökocímkét (EU Ecolabel) és országonkénti megfelelőit, például a német Blauer Engel (Kék Angyal) vagy a skandináv Nordic Ecolabel (Hattyú) minősítést keresnünk a csomagoláson.

Az említett ökocímkéket csak azok a termékek kaphatják meg, melyeknek kedvezőtlen környezeti hatásaik jelentősen kisebbek, mint a hasonló célt szolgáló termékeké. További előnyük sok más címkével szemben, hogy a kritériumokat jogszabályban rögzítik, és független szakértők folyamatosan ellenőrzik, vagyis a védjegyezésért nem a gyártó felel.

2022. október 13-án, az EU Ökocímke (EU Ecolabel) Világnapján ünnepeljük a címke bevezetésének 30 éves évfordulóját, amit akár megtehetünk azzal is, hogy mostantól pár perccel több időt szánunk arra a boltban, hogy megnézzük a számunkra szimpatikus termékek közül, melyik az, amelyik rendelkezik ilyennel és azt vesszük le a polcról. Mosószerek esetén most már még csak a boltig se kell elmennünk, elég végig görgetnünk ezt az ingyenesen elérhető terméktesztet.

Melyik ökocímkét keressük? Mutatjuk!

A teljes teszt ingyenesen elérhető: ITT

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére