Jelenlegi hely

Megszülettem!

Korán érkezők

Korán érkezők

November 17-e a Koraszülöttek világnapja - cikkemnek ez ugyan az apropója, de a koraszületés "lehetősége" sajnos ott van minden várandósságban.
Az én történetem - Minden rossz jóra fordulhat

Az én történetem - Minden rossz jóra fordulhat

Az én történetem 11évvel ezelőtt kezdődött. Sajnos nem egy vidám kezdet volt. Egy vetélés után két hónappal kiderült újra babát várok.

Az én történetem - Bébibogyó születése

Az én történetem - Bébibogyó születése

2015. május hetedikén (a kiskönyvben kitűzött dátumon) hajnal négykor ébredtem az első erős fájásra, meg utána még kettőre. Hat körül újra felébredtem, aztán fél hét felé pár szabályosnak tűnő fájás után bekapcsoltam a fájásmérő alkalmazást, és elkezdtem mérni a hosszokat. 6 perc, 5 perc, 3 perc, 3 perc... jöttek szépen sorban, de nem voltak szép rendszerezettek.

Az én történetem - Azok a fránya decemberek

Az én történetem - Azok a fránya decemberek

Sziasztok! Éva vagyok, most decemberben leszek 40 éves és az első kisfiam, Csongor születését írom meg dióhéjban. Az én történetem úgy kezdődik, hogy egymás után 3 évig borzasztó decembereim voltak... Sajnos a negatívumok évről-évre emelkedő tendenciát mutattak.

Az én történetem - Dupla öröm

Az én történetem - Dupla öröm

Mint annyi fiatal pár életében, nálunk is eljött a férjemmel az a pillanat, amikor úgy döntöttünk, részünkről már semmi sincs útjában, hogy jöhessen a gyermekáldás. Legnagyobb meglepetésünkre pedig már az első hónap pozitív eredményt hozott. 

Az én történetem - Korábban jött a csoda

Az én történetem - Korábban jött a csoda

Köszönjük, hogy sokan megírtátok és megosztottátok velünk a szülés(születés) történeteteket. Megható, érdekes, vicces és örömteli írásokat kaptunk. Egy kislány születésének szívszorító leírása következik:

Születésnap

Születésnap

Vasárnap szülinapja volt. 4 éves lett. Egész héten a születésnap körül forogtam. Ajándékvásárlás, tortarendelés, partitányér, papírcsákó, felszállós lufi. Az utóbbi két óráig bírta. Majd megevett a méreg. Számoltuk a napokat, hogy mennyit kell még aludni. Aztán végre eljött a nagy nap.

Csáky Luca

Születési dátum: 2013/03/24 (vasárnap) 10:39
Születési súly: 2620 g

Rambala Patrik

Születési dátum: 2012/12/28 (péntek) 23:12
Születési súly: 2900 g

Otthonszülésem története

Vasárnap kertészkedtem, olyan jó volt élvezni a tavaszt, a napsütést, az ébredező természetet! A babácska a hasamban a szokásosnál is többet mocorgott, éreztem, hogy közel van már a nap...

Kevin baba története

A mi történetünk a következő: 2012. március 9-én (Pénteken) voltam ctg-n, majd ezt követően 2012. március 11-én. (Hétfőn).

Szandika története

Az én történetem a következő. 2011 Július 19-ére voltam kiírva. Kakuja Gábor volt a nőgyógyászom.

Regős Alex Róbert

Születési dátum: 2010/09/09 (csütörtök) 21:00
Születési súly: 3220 g

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére