Jelenlegi hely

Vigyázat, Dráma!

A drámafoglalkozás igen kártékony műfaj! A most következő sorokban, pontokba szedve fejtem ki, miért is kell “óvni" gyermekeinket a drámafoglalkozások veszedelmes élményeitől. Mottó: „Az értelem a társaságba kívánkozik, a butaság a tömeget kedveli.”

ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓ

Vigyázni kell, mert a résztvevők azon kaphatják magukat, hogy képesek lesznek másokkal asszertíven együttműködni. Vagyis előfordulhat, hogy az érzelmileg nehéz szituációkban is magabiztosan, ám mégis érzékenyen tudják kifejezni magukat anélkül, hogy passzívvá vagy éppen agresszívvá váljanak. Mivel a drámafoglalkozások során alkalmazott módszerek többek között az érzelmek megfigyelésére építenek, ebből fakadóan a fiatalok tudatosabbá válhatnak a bennük zajló lelki folyamatok megértésére és kifejezésére.

KREATÍV ÖNKIFEJEZÉS

Ne adj Isten, még a koncentrációra, és a türelemre is hajlamosabbá válnak akár csak a kreatív önkifejezésre? A foglalkozások arra ösztönzik a fiatalokat, hogy használják a képzeletüket és különféle technikák segítségével (mozgás, ének, próza, performansz, rajz…), a lehető legfantáziadúsabban meséljék el mit gondolnak és éreznek a világról és a benne elfoglalt helyükről. Ehhez elengedhetetlen, hogy türelemmel tudjanak koncentrálni önmagukra és a környezetükre.

MAGABIZTOSSÁG

A legborzasztóbb az egészben, hogy mindez magabiztossággal párosul, amitől akár fertőzővé is válhat a folyamat. Ugyanis ha hozzászoknak, hogy a csoporton belül komfortosan merjenek elmélyülni az önkifejezés folyamatában, akkor máshol is képesek lehetnek a nyugalom megzavarására azzal, hogy felvállalják és elmondják mit is gondolnak a világról.

KOOPERÁCIÓ

Ez a folyamat egy világméretű, könyörtelen kataklizmához is vezethet (kipusztulhat tőle az egész emberiség), hogy a fiatalok képességeiktől független bármikor elkaphatják a szakkórt. Bárki! Bármikor! Sőt, hatásait olykor még erőteljesebben fejti ki a túlbuzgó vagy visszahúzódó gyerekek körében. A fejen pörgőket kifárasztja, a lábon alvókat pedig felébreszti. A drámajátékos konvenciókat szándékosan úgy találták ki, hogy minden résztvevőnek egyenlő szerep jusson. Nem verseny orientált, sokkal inkább kooperatív készségeket igényel és fejleszt.

Félvéreim! Kérlek benneteket ne hagyjuk, hogy tömegeinket megfertőzze a drámafoglalkozások játékos vírusa. Óvjuk meg a következő degenerációt a jövő számára!

Köszönettel:
Kállai Ákos  - színházi nevelési szellemírtó

NÉVJEGY

Kállai Ákos, a Képzerdő színész-drámatanára

Képzerdő Intelligens Játszóház, Szeged

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére