Jelenlegi hely

Dokumentumfilmes világpremier - Legyen szabadság a szülésben, születésben!

Világszerte egyazon napon, csütörtökön mutatják be a Freedom for Birth! (Legyen szabadság a szülésben, születésben!) című brit dokumentumfilmet, amelyben radikális változtatásért szólalnak fel a szülés körüli ellátás szakértői, emberi jogi képviselők és anyák.

 Az alkotást 29 országban, mintegy ezer helyszínen láthatják a nézők. A vetítés magyarországi szervezőinek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a film készítői - Toni Harman és Alex Wakeford - a mondanivalójukat Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász története köré építették, őt "az otthon szülés körüli bábai tevékenysége kapcsán ítéltek el".

Hozzátették: a szülész-nőgyógyász ügyében az egyik érintett édesanya, Ternovszky Anna, második gyermekét várva az Emberi Jogok Európai Bíróságánál beperelte Magyarországot és megnyerte a pert, elmarasztalták Magyarországot. "Ez a kulcsfontosságú győzelem a szülés és születés ügyére világszerte komoly hatással van" - írták a közleményben.

A 60 perces dokumentumfilm, amelyet a Cambridge Filmfesztiválon is bemutatnak, "egy világviszonylatban égető problémával, a szülő nők és az újszülöttek emberi jogi kérdéseivel foglalkozik" - közölték a vetítés szervezői. Toni Harmant, az egyik rendezőt idézve azt írták: "reményeink szerint a Freedom for Birth című dokumentumfilm bemutatásával nők sokasága ébred rá az őt megillető jogokra, és így a filmünkben rejlő forradalmi erő gyökeres változást hozhat a szülés körüli ellátásban, ami egyenlő lesz az anyák forradalmával".

Geréb Ágnest február 10-én négy otthonszüléses ügy miatt egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt másodfokon, jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték. Ezenfelül tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától. Geréb Ágnes kegyelmet kért az államfőtől. Múlt vasárnap Budapesten, a Kossuth téren civil szervezetek demonstrációval hívták fel a figyelmet a nők elleni erőszakra, illetve a nők jogaira. A rendezvényen többen felszólaltak Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász védelmében, és kérték, hogy Áder János köztársasági elnök - miután a múlt héten hivatalosan is megkapta az erről szóló kérelmet - adjon kegyelmet neki.

 

A vetítések helyszíneiről tájékozódhatsz ezen a Facebook-oldalon , akár regisztráció nélkül is!

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére