Jelenlegi hely

10 emelet magas óriáskerék, szabadtéri jégpálya és rengeteg meglepetés: ez a Szegedi Karácsonyi Hetek 2018-ban

Péntektől Szeged lesz a Dél-Alföld adventi fővárosa: ennyire grandiózus programmal, ennyi látványossággal még sosem találkozhattunk a Szegedi Karácsonyi Heteken. Az első hétvégi program mellett az egyes látványosságok nyitva tartását, belépő árait is megtalálod a cikkben.

A Széchenyi téren már áll a “Szeged Eye”-nak elnevezett óriáskerék, míg a belváros túlsó felén, a Dóm Téri Karácsonyi Hetek sátraiban a hangsúly a kézműves portékákon lesz, nomeg a minden eddiginél látványosabb programkínálaton: a tér kellős közepén egy közel félezer négyzetméteres jégpálya helyezkedik el, közvetlenül mellette a közönségkedvenc szalmalabirintus, míg a háttérben az impozáns méretekkel megáldott Mesés Kastély magasodik.

Ez utóbbiban Bogyó és Babóca kiállítás, Kastély Mozi és kézműves foglalkozások várják a szegedi családokat. Visszatér a tavaly hatalmas sikert aratott adventi fényfestés, decemberben minden szombaton 18:00 – tól meseszép fényárba borul a Szegedi Fogadalmi Templom. Szintén régi, jó ismerős a Jégvarázs Show, melynek szobrászai M. Tóth Zsolt jégszobrász – világbajnok vezényletével újra láncfűrészes jégszobrász látványshow-val kápráztatják el a rendezvény vendégeit. Természetesen az idei év sem marad jótékonysági akció nélkül: a Szeged Első Lyons Klub, a Szegedi Városkép és Piac, a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete, továbbá a Rádió 88 a Dóm téri Szeretetkuckóban szervez közös gyűjtést a rászorulók számára.

Az első hétvége programjai

2018. november 23. (péntek)

16:00 Az Ünnepi Fények felkapcsolása a Rádió 88 vezényletével (Dugonics tér)

16:30 Vándormuzsikus gólyalábasok felvonulása (Széchenyi tér - Dugonics tér - Dóm tér)

18:00 Fire Fantasy tűzzsonglőr show (Dóm tér)

2018. november 24. (szombat) - Dóm tér, Mesés Kastély + színpad

10:00 Kastély Mozi

15:00 Manó ajándék-készítő műhely

16:00 Jégvarázs Show: Jégszobrász workshop

18:00 Jégvarázs Show: Jégfaragó verseny

19:00 Jégvarázs Show: Jégszobrász Látványshow M. Tóth Zsolttal

2018. november 25. (szombat) - Dóm tér, színpad

16:00 Jégvarázs Show: Jégszobrász workshop

18:00 Jégvarázs Show: Jégfaragó verseny

19:00 Jégvarázs Show: Jégszobrász Látványshow M. Tóth Zsolttal

A rendezvény teljes, napokra bontott programkínálatáért kattints ide!

Ami elvarázsol: Dóm Téri Karácsonyi Hetek

Nyitva: 2018. november 23. - december 24. között, hétfőtől péntekig 12:00-21:00 között, míg szombat és vasárnap 10:00-21:00 között.

Jégpálya

Nyitva 2018. november 23. és 2019. január 27. között: hétfőtől péntekig 15:00-21:00-ig, szombaton és vasárnap 10:00-21:00-ig.

Tanítási szünet alatt a hétvégi nyitvatartás lép hatályba.

Szeged Város ajándéka a diákoknak: a jégpálya a tanítási időszakban hétfőtől péntekig 08:00–14:00 között óvodás, általános és középiskolás csoportok számára, pedagógus kisérővel, előzetes regisztrációt követően ingyenes. Ilyenkor a korcsolya bérlés is ingyenes! Bejelentkezés: ☎ Illés Luca +3630 456 7007, 08:00-17:00 között.

Árak:

  • Felnőtt: 1.000 Ft
  • Gyerek, diák: 800 Ft
  • Családi jegy (2 gyermek + 2 felnőtt): 3.000 Ft
  • 10 alkalmas felnőtt: 8.000 Ft
  • 10 alkalmas gyermek: 6.000 Ft
  • Korcsolya bérlés: 800 Ft

Ami összehoz: Széchenyi Téri Karácsonyi Hetek

Nyitva 2018. november 23. - december 24. között minden nap 09:00-21:00 között.

Mindent az Óriáskerékről

Az óriáskerék 2018. november 23. és 2019. január 6. között üzemel hétfőtől csütörtökig 14.00–21.00 óráig, pénteki munkanapokon, valamint hétvégi napokon és ünnepnapokon pedig 12.00–21.00 óra között.

Szilveszterkor: 2018. december 31-én 12.00-kor nyit és 2019. január 1. 1.00-ig fel is szállhattok rá.

Árak:

  • Felnőtt jegy: 1.800 Ft
  • 12 év alatti gyerkőcök: 1.500 Ft
  • Nyugdíjasok: 1.500 Ft
  • Családi jegy (4 fős): 5.500 Ft

Az óriáskerék nem korhatáros, 14 év alatt szülői felügyelettel használható.

Forrás: Szegedi Karácsonyi Hetek

Ha tetszett, mutasd meg barátaidnak, ismerőseidnek. Megosztásokat is köszönjük.

Köszönjük, hogy ajánlod a Szegedimamit!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére