Jelenlegi hely

Egy nap a legkisebbekért!

November 17-én ünnepeltük a Koraszülött gyermekek Világnapját, a jeles esemény alkalmából rendezett tematikus programok mellett, olyan kiemelt eseményeken is részt vehetünk, amelyek egész társadalmunk együttérzését szimbolizálták a legkisebbek mellett. A Lánchíd, vagy szegedi Dóm lilába borulása hívta fel a figyelmet, hogy az orvosi értelemben a 37. terhességi hét előtt született gyermekek a legtörékenyebbek, a legkiszolgáltatottabbak, gondozásuk, fejlesztésük kiemelt figyelmet igényel.

Hazánkban körülbelül minden 10. gyermek hamarabb látja meg a napvilágot, a koraszülés okait teljes egészében még nem sikerült feltárni, de természetesen vannak olyan kockázati tényezők, amelyek ha fent állnak egy terhesség alatt, akkor nagyobb esélye van a koraszülésnek.

A legkisebbeket és családjaikat Csongrád megyében a Korábban érkeztem Dél Alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány támogatja. A szegedi Koramentorházban minden olyan szolgáltatást megkapnak a koraszülöttek és családjaik, amelyekre az első kritikus hetekben szükség lehet, az ingyenes szolgáltatások egyrészt a gyermekek mozgás- és értelmi, érzelmi- és beszédfejlődését támogatják, másrészt a szülők és hozzátartozók kompetenciaérzését is növelik. Ehhez a komplex támogatói központhoz nemcsak a gyermek megszületése után, hanem már a veszélyeztetett terhesség idején is, amennyiben fennáll a koraszülés veszélye bizalommal lehet fordulni.

Elérhetőségek:

Fénykép forrása: https://www.facebook.com/korabbanerkeztem.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére