Jelenlegi hely

Segíts 3 szegedi közösségnek, hogy programja megvalósulhasson!

A DM által kiírt "Jótettekkel egy jobb világért" program keretében 3 szegedi közösség is bekerült a döntőbe és lehetőséget kapott, hogy 500.000 forint támogatással kezdeményezése megvalósulhasson. Segítsd szavazatoddal a projekteket! Szavazni a pályázatnál megjelenő ikonra kattintva tudsz (lásd kék kör, ahol az aktuális szavazatállás is megjelenik). Regisztrálni nem kell, és egy IP címről 1 szavazat adható le. Szavazni 2017. július 15-ig lehet. Ugye Te is segítesz?

Vadaspark Lakópark melletti, kiserdei tanösvény kialakítása

A lakóparkunknál lévő kiserdőben egy körben záruló ösvényt szeretnénk "kialakítani", földdel leszórni, és padokat valamint a természethez illő ügyességi feladatokhoz pl. gerendát több magasságban, azon átsétálni, kötélmászáshoz nem túl magas kötelet, gyűrűt tornagyakorlathoz, libikókát fatörzsből, ügyességi feladatokat, ismeretterjesztő táblákat az erdő tisztán tartásáról, gondozásáról, környezetünk védelméről szóló táblákat kihelyezni. A lakóparkunkban kb. 300-400 gyermek lakik, az idősek száma 100 körüli, a többiek pedig dolgoznak, és a tanösvény, az erdő mindhárom csoportnak megfelelő hely lenne a kikapcsolódásra, "elvonulásra", generációk közös programjaira.

Támogatom ezt a kezdeményezést! Csak egy kattintás és kész! (Regisztrálni sem kell!)

A CSEMETE a csemetékért

A programunk során szeretnénk rávezetni a fiatalokat az egészséges életmód és az őket körbevevő természet megismerésére, megszeretésére, kivezetni őket a digitális világból a szabadba. A program során szeretnénk biztosítani ezt az élményt a látássérült gyerekek számára is, mivel jelenleg erre nincs lehetőségük. A program során szakértőkkel együttműködve olyan pedagógiai, tábori tematikát kívánunk kidolgozni, amellyel elérhetővé tesszük e célcsoport számára a természetjárás élményét.

Támogatom ezt a kezdeményezést! Csak egy kattintás és kész! (Regisztrálni sem kell!)

RONGYVARÁZS – RONGYMELÓ

Alapítványunk egy Adományboltot is üzemeltet, ahol néha felszaporodnak a rossz állapotú ruhák, melyeket sem értékesíteni, sem pedig továbbadományozni nem tudunk. Ezeknek a hasznosítása céljából egy műhelyt kívánunk nyitni, ahol patchwork technikával falvédőket, ágyterítőt, a lehulló anyagokból rongyszőnyeget tudunk készíteni. A későbbiek folyamán olyan szoba-játszótér készítését is tervezzük, melynek szabadalmaztatásával Alapítványunk az elkövetkező időkben további forrásokhoz jut majd.

Támogatom ezt a kezdeményezést! Csak egy kattintás és kész! (Regisztrálni sem kell!)

Köszönjük a segítséged!

Dr. Regősné Oláh Zsanett

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Ugrás az oldal tetejére