Jelenlegi hely

Több mint egymilliárd forintot fordítanak a koraszülöttek támogatására a Dél-Alföldön

Három évre szóló, 1,2 milliárd forint összegű támogatást kapott a Széchenyi 2020 program keretén belül az a pályázat, amelyben koraszülöttek és családjaik számára alakítanak ki mentorházakat és mentorhálózatot a dél-alföldi régióban - közölte az MTI-vel a Miniszterelnökségi Sajtóiroda kedden.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és Magyarország társfinanszírozásában valósul meg. A sajtóiroda közleményében felidézte: a kormány célul tűzte ki a család társadalmi szerepének megerősítését, továbbá a gyermekek és fiatalok képességeinek kibontakoztatását.

A felhívás közhasznú civil szervezetek számára biztosít lehetőséget, amelyre a Korábban Érkeztem Dél-Alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány sikeresen pályázott. Az alapítvány nagy tapasztalattal rendelkezik a koraszülöttek támogatásában. Az eddigi munkája során kiterjedt kapcsolatrendszert alakított ki az orvosi, tudományos és támogató területeken, továbbá közösségteremtő, szakmai programokat, valamint forrásteremtő rendezvényeket szervezett. Így aktív szerepet vállalt a Koraszülött Intenzív Osztály működési feltételeinek javításában - olvasható a közleményben.

A 2020 végére befejeződő projektben a koraszülöttek és családtagjaik, valamint az ellátásukban érintett szakemberek komplex támogatása valósul meg - húzták alá. A projekt során az alapítvány felméri a koraszülöttek jellemzőit, valamint feltérképezi igényeit. Erre a tudásra alapozva három mentorházat alakítanak ki Szegeden, Kecskeméten és Gyulán, együttműködve a városok kórházainak Perinatális Intenzív Centrumaival.

A programnak köszönhetően a mentorházakban a koraszülöttek és hozzátartozóik holisztikus szemléletű, direkt szolgáltatásokat vehetnek igénybe ingyenesen. A szolgáltatások egyrészt a koraszülöttek pszichomotoros fejlődését támogatják, másrészt a családtámogató szolgáltatások a szülők kompetenciaérzését növelik ebben a nem várt élethelyzetben - írta a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.

A projekt lehetőséget biztosít a koraszülöttek ellátásában tevékenykedő szakemberek ismereteinek és készségeinek bővítésére is, valamint a projektperiódusban gyűjtött friss tudásuk és tapasztalataik megosztására a megfelelő fórumokon - tették hozzá. A sajtóiroda végső célnak egy olyan modellprogram kiépítését és működtetését nevezte, amelynek eredményeként az érintett családok mind az egyéni kompetenciaszintjükben, mind pedig közösségi pozíciójukban és társadalmi elfogadottságukban megerősödnek.

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?
Ugrás az oldal tetejére