Jelenlegi hely

Te kit választanál? - 2,5 millió értékű támogatást kap a nyertes szervezet az IKEA-tól

Elindult az IKEA Veled közösen nevű nonprofit gyermekszervezeteket támogató programja.

Amennyiben az áruház honlapján regisztrált IKEA Family tag vagy, 2019. február 20-ig te is dönthetsz arról, hogy a svéd lakberendezési áruház melyik szervezetet ajándékozzon meg 2,5 millió forint értékű bútorral, illetve lakberendezési tárgyakkal. A 2014-ben indult projekt máig 55 szervezetet támogatott, 2018-ban a fődíjat a szegedi Reménysugár Alapítvány a Dél-Alföldi Hematológiai és Onkológiai Gyermekbetegekért nevű alapítvány nyerte.

2018-ban a szegedi Gyermekklinika újult meg.

A projekt négy lépcsőből áll, melynek első fokán az IKEA Family klubtagok gyermekekkel foglalkozó nonprofit szervezett nevezhetnek, akikkel az áruház felveszi a kapcsolatot és megkéri őket a hivatalos nevezésre.

A második körben az IKEA áruházanként 5 döntőst választ ki, vagyis hazánkban 15 szervezet kap lehetőséget.

A harmadik körben a Family tagok szavazhatnak arra a szervezetre, amelyet támogatni szeretnének, Az adott csoportban a legtöbb szavazattal rendelkező szervezet lesz a nyertes, de a többi döntős is jutalomban részesül.

A program végén a szervezet megkapja az igényeihez leginkább illő IKEA lakberendezési tárgyakat, amelyet az áruház munkatársai szerelik össze és látják el kiegészítőkkel.

Ebben az évben a következő szervezetek indulnak a szavazataidért:

https://www.veledkozosen.hu/dontos

A neked szimpatikus szervezeted egyszerűen a „Szavazz ránk” gombbal támogathatod, amelyet megnyomva a regisztrált emailcímedet és kártyaszámodat kell megadnod.

Minden támogató csak egyszer szavazhat!

Amennyiben nem csak szavazatoddal szeretnéd támogatni a szervezeteket, a honlap arra is lehetőséget ad, hogy támogatásodat másmilyen formában is kifejezd.

Forrás: https://www.veledkozosen.hu/

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére