Jelenlegi hely

Átadták a szegedi Gemma fejlesztőiskola új épületét

Átadták kedden a 33 súlyosan, halmozottan sérült gyermeket ellátó szegedi Gemma fejlesztőiskola új épületét, amelyet széleskörű összefogással vásároltak meg és újítottak föl.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, a halmozottan sérült gyermekeknek "halmozott szeretetre és segítségre" van szükségük.

Egy halmozottan sérült gyermek nevelése mindennapos küzdelmet jelent. Ahhoz, hogy ezek a gyermekek a saját családjukban nőhessenek föl, szükség van olyan ellátórendszerre, ahol figyelnek, vigyáznak rájuk és a szegedi iskolához hasonlóan láthatóan szeretettel nevelik őket - mondta.

Az államtitkár közölte: a kormányzat döntött arról, hogy további lépéseket tesz a kora gyermekkori intervenció fejlesztése érdekében az egészségügyi, a családügyi, a szociális, és a köznevelési terület összehangolt munkájával. A cél az, hogy a rendellenességek minél korábbi felismerésével a gyermekek és a családok a lehető legkorábban kaphassanak szakszerű segítséget - mondta Novák Katalin, hozzátéve: erre jövőre 6 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre.

Gemma Központ

Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus megyés püspök felidézte: évekkel ezelőtt, amikor megismerte az iskolában folyó munkát, akkor látta, hogy a közösséget az összefogás, a szolidaritás, az igazi emberi értékek légköre hatja át.

Amikor az intézmény kinőtte székhelyét, egy egykori szőregi iskolaépületet, adódott a lehetőség, hogy megvásároljanak egy korábbi kollégiumot. A vételárhoz 12-12 millió forinttal az egyházmegye, az Emmi, az OTP, a Mol és a Richter járult hozzá, a fennmaradó részt pedig helyi összefogásból sikerült előteremteni - mondta a püspök.

Péntek Imréné intézményvezető közölte, az épület földszintjének felújítását csaknem ötven vállalkozás és húsz magánszemély támogatta. Az iskola immár méltó színteret biztosít a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek ellátására.

Ma már - egy bentlakásos iskolában működő tagozatot leszámítva - a Gemma az egyetlen fejlesztőiskola Szegeden, és Csongrád megyében egyedüliként civil fenntartású intézmény. A Gemma Alapítvány speciális készségfejlesztő iskolájának tanulói létszáma az utóbbi két évben megháromszorozódott. A 33 gyermek ellátásáról huszonketten - gyógypedagógusok, gyógypedagógiai asszisztensek, gyógytornászok, gyógymasszőrök - gondoskodnak - tette hozzá a szakember.

A földszint elkészültével azonban a munkának még nincsen vége, az emeleti szintek rekonstrukciójával olyan intézményt kívánnak létrehozni, ahol komplex fejlesztést kaphatnak a gyerekek. Az általános iskola, a fejlesztőiskola és a készségfejlesztő speciális szakiskola hiánypótló szolgáltatásokat nyújthat majd a fogyatékos gyermekeket nevelő családoknak, a mozgásrehabilitációs részleg pedig a térségben egyedülálló lehet - hangsúlyozta az intézményvezető.

 

Forrás: MTI

Fotó: Gemma Központ Facebook-oldala

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére