Jelenlegi hely

Hisztis család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A legnagyobb örömet számomra a gyerekeimmel kapcsolatban az okozza, hogy boldognak látom őket és figyelemmel kísérhetem a fejlődésüket. Szeretném azt látni, hogy idővel önállóan megállják a helyüket az életben. Remélem, hogy az idáig elvezető út, minél több felhőtlen együtt eltöltött pillanatot tartogat a számunkra. Szeretek a fiammal együtt sütögetni a konyhában vagy rohangálni a téren. A kislányom most kezd el beszélni, öröm figyelni, ahogy már mindent megért és keresi a megfelelő hangokat a szavak formálásához. Már tud cuppanos puszit adni és édesen kimutatja az érzelmeit. A velük töltött felhőtlen idő a boldogság.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Mi úgy gondolom, nehéz helyzetben vagyunk. Kisfiam 3 éves volt, amikor elköltöztünk, megszületett a kishúga és oviba kezdett járni. Ezelőtt a család egyetlen, elkényeztetett kisgyermeke volt. Azóta elképesztő hisztiket rendez. A helyzet javul a kezdetekhez képest, de a hiszti szinte napi téma. Ez végtelenül lemerít.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék konkrét módszereket tanulni a hiszti kezelésére, illetve a türelmem megőrzésére. Egyetértek azzal a gondolattal, hogy a mai gyerekeket nem lehet a 30 évvel ezelőtti módszerekkel nevelni, mert teljesen más világban élünk, mint a szüleink generációja. Másra kell a gyerekeinket felkészíteni, hogy majd boldoguljanak az életben. Viszont emiatt nagyon nehéz a gyereknevelés, mert a szülői példát csak ritkán lehet alkalmazni és a gyereknevelési témájú könyvek sokszor csak általánosságokat tartalmaznak, amit nehéz átültetni a mindennapi életben. Azt gondolom, hogy ez a tréning sokat segíthetne nekem a nehézségek leküzdésében. Mivel tanár vagyok, később a munkámban is kamatoztathatnám a tréningen megszerzett tudást, ötleteket.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére