Jelenlegi hely

Merészek, ügyesek, újratervezők - Az év anyavállalata Csongrád megyei verseny jelöltjei

2 Csongrád megyei édesanya gondolt egy merészet, kilépett a komfortzónájából és indult az Év Anyavállalata 2017 versenyén. Nem csupán merészek, de rettentően ügyesek, kreatívak és példaértékűek, hiszen utat mutatnak nekünk, anyáknak, hogy igen, így is lehet csinálni!

108 induló vállalkozónő közül 1 szegedi és 1 újszentiváni anyukára lehetünk büszkék.  Május 3-án 19 óráig like-szavazattal segíthetjük Őket, hogy bekerüljenek az első 10 helyezett közé. Ez ismertséget az induláshoz, marketingsegítséget a vállalkozásuk fennmaradásához jelent számukra.

Az Év Anyavállalata 2017 egy fantasztikus kezdeményezés, mert ez a verseny elsősorban azoknak szólt, akik kisgyermek mellett vagy éppen 45 éves kor felett vállalkoznak és abban sikereket érnek el. 

Céljuk felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerőpiaci helyzetből is van kiút: a verseny során 2 olyan helyi anyukát mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és család, munkahely és házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!

Május 3-ig szavazzatok a kedvenceitekre, hogy átjussanak a következő fordulóra! Több anyukára (mind az 2-re is) leadhattok szavazatot, de mindenkire csak egyszer!

Mint, ahogy minden évben tesszük ezt, idén is segítjük őket. Arra kérlek benneteket, hogy szavazzatok rájuk, kattints az "Itt elolvashatod és egyben szavazhatsz is rá!" linkre, majd az Év Anyavállalat oldalán a bemutatkozásaik alatt van a Facebook tetszik gomb: csak arra kell egy kattintás. Nem szükséges külön regisztráció, meg adatok megadása, stb.


Szabó Katalin

Katiötletek Nyomdai Ötletgyár (Szeged)

Katalin nyomdai úton megvalósítható termékek készítésével foglalkozik az ötlettől a megvalósulásig.

Miért érdemes rá szavazni?

"Szeretem a szakmámat, szeretem, hogy az ügyfeleim megbíznak bennem és elfogadják a tanácsaimat, tovább gondolják az ötleteimet. Érdemes rám szavazni, mert az élő példa vagyok arra, hogy 45 éves kor fölött is lehet még szárnyalni. Nagy szükség van a biztos támogató családi háttérre, a családom nélkül most én sem mondhatnám el magamról, hogy ötödik éve működik a vállalkozásom."

Még többet megtudnál róla? Itt elolvashatod és egyben szavazhatsz is rá


Vassné Józsa Katalin

Százszorszép Mandala (Újszentiván)

Kati mandalák festésével foglalkozik.

 

Miért érdemes rá szavazni?

"A gyermekeim felnőtté válásával az életem egy új szakaszába érkezett, és nagyon hálás vagyok a sorsnak, amiért összehozott a mandalákkal és a mandalafestéssel. Nagyon sokat segítettek a nehéz pillanatokban, hozzásegítettek, hogy megtaláljam az új feladatomat, az utamat, magamat. A mandalákat nézni is gyönyörűség, festeni pedig maga a csoda! Tanítónőként is látom, hogy milyen fantasztikus hatással van a tanítványaimra, ha mandalát rajzolunk, festünk, vagy akár őszi falevelekből, termésekből, tavaszi virágokból kirakjuk azokat. Szeretném ezt a csodát másoknak is továbbadni, ezért terveim között szerepel közös alkotódélutánok szervezése, ahol az érdeklődők megfesthetik a saját mandalájukat, illetve online tanfolyam indítása, ahol a résztvevőket lépésről lépésre haladva bevezetem a mandalafestés rejtelmeibe. Szavazzatok rám, hogy ezt az álmomat megvalósíthassam!"

Még többet megtudnál róla? Itt elolvashatod és egyben szavazhatsz is rá!


Mind a két jelölt nagyszerű nő, Anya és vállalkozó egyszemélyben. Közös bennük az is, hogy 45 év felett kezdték vállalkozásukat, mely most akár a Te szavazatod segítségével is közelebb kerülhet az Év Anyavállalata 2017 díjhoz. Rendkívül rangos mezőny jött idén is össze és nehéz a helyzetük, ez csak velünk együtt lehetséges.

És egy kicsit rólunk, mert miénk is volt már ez a verseny. Gellén Nóra, az Imami® franchise hálózat megálmodója háromszor indult a versenyen és mind a háromszor az élen végzett:
- 2010-ben a Pécsimamival különdíjat nyert,
- 2011-ben - már mint Imami® csapat - 4. helyezést értek el az Imami® oldalakat működtető anyák,
- 2012-ben pedig kétszeresen is dobogóra álltak: a közönségszavazáson 1., a szakmai zsűri döntése értelmében a 2. helyezést elnyerve.

Ha tetszett a cikk oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! Köszönöm.

Dr. Regősné Oláh Zsanett, Szegedimami szerkesztője

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére