Jelenlegi hely

Hódmezővásárhely és környéke

Oldalak

Melyek a legegészségesebb ülőbútorok?

Melyek a legegészségesebb ülőbútorok?

Amikor az ülőbútorok között válogatunk legtöbben csak belehuppanunk pár másodpercre a nekünk szimpatikus modellbe, vagy pusztán a designt nézve online kiválasztjuk a nekünk leginkább tetsző kanapét, azt azonban már csak kevesen gondolják át, hogy hosszú használat mellett vajon egészséges e a kiválasztott bútor.

Melyik a legjobb iPhone gyerekeknek?

Melyik a legjobb iPhone gyerekeknek?

Az okostelefonok ma már a gyermekek életének is szerves részévé váltak, de a szülők számára kihívást jelenthet, hogy mikor és milyen telefont vásároljanak csemetéiknek. Az iPhone, mint az egyik legnépszerűbb márka, több generációnyi modellt kínál, amelyek közül néhány kifejezetten jó választás lehet gyerekek számára.
Mennyire vagy türelmes? Teszteld magad velünk!

Mennyire vagy türelmes? Teszteld magad velünk!

Miért olyan nehéz türelmesnek lenni? Minden helyzetben, amikor szeretnénk elérni valamit – akár azt, hogy időben elinduljunk reggel otthonról – és rádöbbenünk, hogy ez nagyobb munkánkba kerül, mint azt terveztük, a türelmetlenség kéretlenül megjelenik. Nem nehéz belátni, hogy szülőként mennyi ilyen türelmetlenség-beindító helyzettel találkozunk nap, mint nap. Szeretnéd tudni, mennyire vagy türelmes? Teszteld magad velünk, azonnal megtudod az eredményt!

Mentőállomások

Itt egy helyen megtalálod Csongrád megye mentőállomásainak elérhetőségeit (cím, telefonszám) és azt is, mit kell tenned, ha mentőt kell hívnod.

Mentsd meg a kisbabád!

Mentsd meg a kisbabád!

A Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány a nagy sikerű 2016. évi tavaszi roadshowja után ősszel is folytatja Babamentő Programját, ahol a jelentkezők ingyenes csecsemő újraélesztés elméleti és gyakorlati oktatáson vehetnek részt.

Merészek, ügyesek, újratervezők - Az év anyavállalata Csongrád megyei verseny jelöltjei

Merészek, ügyesek, újratervezők - Az év anyavállalata Csongrád megyei verseny jelöltjei

2 Csongrád megyei édesanya gondolt egy merészet, kilépett a komfortzónájából és indult az Év Anyavállalata 2017 versenyén. Nem csupán merészek, de rettentően ügyesek, kreatívak és példaértékűek, hiszen utat mutatnak nekünk, anyáknak, hogy igen, így is lehet csinálni!

Mérlegkölcsönzés Szegeden és környékén

Mérleg kölcsönzése Szegeden és környékén

Szegedi Babavár Kölcsönző

Cím: 6721 Szeged, Teleki utca 19. (15-ös kapucsengő)

Telefon: 20/320-2161 (hétfőtől vasárnapig 8.00-20.00 között érhető el a telefonszám). Kérjük, minden esetben telefonáljanak érkezés előtt!

Ünnepnapokon is elérhetőek vagyunk.

Merre jár a Mikulás Szegeden és Csongrád megye más településein? - programajánló

Merre jár a Mikulás Szegeden és Csongrád megye más településein? - programajánló 2018

Az egész világ egy napig Mikulás-lázban ég... vajon mikor merre jár? Körbenéztünk, hogy a szegedi és a Csongrád megyei gyerekek hol találkozhatnak vele.

 

Mi is segíthetünk! Szegediek is a jelöltek között a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra! Hálás köszönet munkásságukért!

Mi is segíthetünk! Szegediek is a jelöltek között a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra! Hálás köszönet munkásságukért!

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj elismerésben évente kilenc orvos részesülhet. Közülük hetet a nagyközönség választhat ki, a díjat alapító alapítvány pedig két szakmai díjat ad át.

Mi volt ma a suliban helyett 25 beszélgetésindító ötlet

Mi volt ma a suliban helyett 25 beszélgetésindító ötlet

Hogyan tudhatjuk meg a gyerektől, hogy mi történt aznap a suliban, oviban és éppen hogy érzi magát az iskolai, baráti közösségében? Egyszerű: kérdezzük meg! Na, de hogy tegyük fel a kérdést, hogy válaszoljon is rá?

Miért is ne lehetne a stílusosság maga a változás? Így integrálhatóak a hétköznapi fellépésbe!

Miért is ne lehetne a stílusosság maga a változás? Így integrálhatóak a hétköznapi fellépésbe!

A mindennapi megjelenés megújítása nemcsak a külső megújulását jelenti, hanem a belső megújulás érzését is hozhatja magával. Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogyan csempészhetünk be stílusos változásokat a mindennapi divatunkba. Mert igen, ez nem utópia, hanem maga a valóság!

Miért olyan fontos a tűzvédelmi oktatás?

Miért olyan fontos a tűzvédelmi oktatás?

Legyen szó bármilyen cégről, a legfontosabb minden vezető számára a siker – ez azonban csak akkor érhető el, ha a vállalat megfelelő, biztonságos munkakörülményeket képes teremteni a dolgozóinak. Éppen ezért nem csak a munkavédelemről, de a tűzvédelemről is gondoskodni kell, aminek kiemelkedően fontos része a tűzvédelmi oktatás.

Mikulás programok Szegeden és a megyében - 2017

Mikulás programok Szegeden és a megyében - 2017

Idén is sok helyszínen, számos programmal várják a gyerekeket. Hol találkozhattok a Mikulással Szegeden és a megyében? Nézd csak! Ha tetszett az összeállítás, oszd meg másokkal is!

Köszönjük!

Milyen naptejet használjunk akut bőrproblémák esetén?

Milyen naptejet használjunk akut bőrproblémák esetén?

Gyakran szembesülnek egyedülálló kihívásokkal a bőrápolás terén az olyan akut bőrbetegségben szenvedők, mint az ekcéma, a pikkelysömör, vagy a mitesszerek. A napozás és napvédelem ebből a szempontból kiemelt fontosságú az érintetteknek, mivel olyan naptejet kell választaniuk, amely hatékony fényvédelmet biztosít anélkül, hogy súlyosbítaná a meglévő bőrproblémákat. A választási lehetőségek sokasága miatt nehéz eligazodni a naptejek között és kiválasztani a legjobb fényvédő krémet. Ebben az útmutatóban elmélyedünk a legfontosabb tényezőkben, amelyeket figyelembe kell venni a naptejek vásárlásakor az akut bőrproblémák esetében.

Minden idők legizgalmasabb és leglátványosabb show-műsorával érkezik a Magyar Nemzeti Cirkusz

Minden idők legizgalmasabb és leglátványosabb show-műsorával érkezik a Magyar Nemzeti Cirkusz

Richter József Kossuth- és Jászai Mari-díjas artistaművész által 1995-ben alapított Magyar Nemzeti Cirkusz idén ünnepli 25 éves fennállását. A jubileumi gálaműsor alkalmából minden idők legizgalmasabb és leglátványosabb show-műsorával készül a társulat.

Mindennapi boldogságok: iránytű a lét-érzéshez Szegeden

Mindennapi boldogságok: iránytű a lét-érzéshez Szegeden

Változatos, tartalmas programok, kikapcsolódás, feltöltődés kicsiknek és nagyoknak!

Mindszenti Általános Iskola

Cím: 6630 Mindszent, Szabadság tér 2.
Telefon: 62/527-030

Mindszenti védőnői tanácsadás

Cím: 6630 Mindszent, Csokonai u. 2.
Telefon: 62/225-051

Minimalista díszlécek: a modern otthon dekorációi

Minimalista díszlécek: a modern otthon dekorációi

A minimalizmus az a lakberendezési stílus, amely bukását sokan megjósolták már, de továbbra sem valószínű, hogy a közeljövőben megtörténik. Fókuszában a letisztultság és egyszerűség áll, ugyanakkor nem vet el minden díszítőelemet. A díszlécek például kifejezetten gyakori részei a minimal design belső tereknek!

Mit adjunk kisbabánkra pancsoláshoz?

Mit adjunk kisbabánkra pancsoláshoz?

Sarkunkban a nyár, a kánikula, előbb vagy utóbb mindenki kimerészkedik a strandra, vízpartra. De mit adjunk a csecsemőnkre, kisbabánkra a pancsoláshoz?

Mosható Pelenka Kuckó

Mosható Pelenka Kuckó

Cím: 6721 Szeged, József Attila sgt. 38. (Brüsszeli krt. sarka)

Telefon: 70/527-4799

Mosható Pelenka Kuckó Szegedre érkezett!

Mosható Pelenka Kuckó Szegedre érkezett!

Egyre több édesanya választja a mosható pelenkákat az eldobhatók helyett. Nagy öröm, hogy júniusban végre Szegedre érkezett a Mosható Pelenka Kuckó. Boltnyitásuk kapcsán beszélgettem Sólyom-Varga Ágival, aki mindezt megálmodta és meg is valósította.

Mozgásfejlesztés babáknak Szegeden - Nagy Sarolta, gyógytornász

Mozgásfejlesztés babáknak Szegeden - Nagy Sarolta gyógytornász

Egyik nagy érdeklődési területem a gyermekek mozgásának fejlesztése. Energiával tölt fel, ha látom, hogy egy-egy baba a terápia megkezdésével folyamatosan fejlődik, nyílik körülötte a világ, sokkal érdeklődőbb és önálló mozgásra képes lesz. 

Múzeumok Éjszakája gyerekekkel! - a legjobb Csongrád megyei programok egy helyen

Múzeumok Éjszakája gyerekekkel! - a legjobb Csongrád megyei programok egy helyen

Igazi családi programmá válik idén is a Múzeumok Éjszakája a megyében június 24-én, ugyanis a részt vevő intézmények nagy része gyerekprogramokkal is várja a látogatókat a legnagyobb kulturális rendezvényén. Ezen az Éjszakán így nem csak a felnőttek, hanem a legkisebbek is részesei lehetnek a múzeumi kalandoknak.

Napközben főzés, mosás, gyereknevelés – este színház, csillogás!

Napközben főzés, mosás, gyereknevelés – este színház, csillogás!

Statisztaválogatót tart a Szabadtéri a Titanic musicalhez.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére