Jelenlegi hely

Geszvein Erika: A szavak hatalma, a szavak pszichológiája - ONLINE ELŐADÁS

2023. október 27. (péntek) 18.00 órától 2023. november 5. (vasárnap) 24 óráig

Hatalmas sikerű, nagyszabású lélektani előadást tartott a közelmúltban a Mentor(h)áló vendégeként Szegeden GESZVEIN ERIKA tanácsadó pszichológus 550 (!) fős közönség előtt. Az őszi szünetben ezt az előadást most 10 napon át ONLINE módon elérhetővé tesszük azok számára is (határon innen és túl), akik nem tudtak velünk lenni Erika személyes jelenléttel megvalósuló nagyszerű előadásán.

A szavak hatalma, a szavak pszichológiája c. előadásban hallhatunk többek között a 4 fül elméletéről, a verbális aikidóról, az asszertív kommunikációról és a szóbeli önvédelemről is, de "megtanulhatjuk" azt is, milyen kommunikációs lépéseket használhatunk egy túsztárgyalás során, vagy egy azzal felérő szituációban, kommunikációs helyzetben. Abban is megerősödhetünk, hogy a belső csendünk, a belső mosolyunk fontos támaszunk, erőforrásunk lehet a mindennapokban ránk zúduló verbális agresszióval szemben.

"Szavaink nyugtatnak vagy sebeznek, megnyitnak vagy bezárnak másokat. A meggondolatlan szó vitát szíthat, de egy jól megfogalmazott mondat békét teremthet.

Hogyan kommunikáljunk úgy, mint egy profi túsztárgyaló, és hozzuk ki a maximumot a párbeszédeinkből?"

Geszvein Erika gyakorlatorientált előadásában a szavak pszichológiájáról lesz szó, ahol mindenki tanulhat 1-2 azonnal bevethető kommunikációs technikát is.

Geszvein Erika professzionális felkészültségű előadó, aki rengeteg gyakorlati példával és ötlettel tarkított előadásaival és az érzékeny témák hihetetlenül finom kezelésével hamar belopta magát a szegedi és környékbeli közönség szívébe. Szeptember 22-i szegedi előadásának végén 550 fős közönségünktől hatalmas vastapsot kapott, nem véletlenül.

Azt javasoljuk mindenkinek, legalább online pótolja be az élményt, és éljen ezzel a kivételes tanulási lehetőséggel!

További infók itt: https://www.ihrendezvenykozpont.hu/programok/programok/geszvein-erika-a-szavak-hatalma-a-szavak-pszichologiaja-online-eloadas.html

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére