Nő vagyok

„Ha a reggel jól indul, jó lesz az egész napod” tartja ugyebár a mondás, de reggel annyiszor nem indul jól a napunk.  Mi szülők általában rohanunk, már a reggelünk is néha egy kész cirkuszi mutatvány, egyensúlyozunk a kötélen a reggeli rituálék között, kapkodunk, feszültek vagyunk, sürgetünk, néha veszekszünk, és néha elkésünk… De, hogy tudjuk mindezt elkerülni, és boldogabbá tenni a reggeli indulást? Fogadjátok szeretettel Jamrik Márta tanácsait.

„De jó neked, te otthonról dolgozhatsz!”  Akkor neked nem kell bejárni a munkahelyedre, azt csinálsz egész nap amit akarsz??? Ja, csak, hogy most a család többi tagja is épp azt csinálhat minden perceddel, amit éppen akar...

Ha nagy cégnél, multinál, esetleg üzleti támogató központban dolgozol, akkor valószínűleg a mindennapjaid része a multitasking, és gyakran találod magad olyan helyzetben, amikor egyszerre több dolgot kell kézben és észben tartanod. Bármikor befuthat egy chatüzenet a főnöködtől, egy kollégádtól, és még ha nem is figyelsz oda, a felvillanó üzenet máris kinyit egy újabb oldalt a megoldandó feladatok között. 

Egy hónapja van otthon a család apraja-nagyja, ha nem is karanténban, de elsősorban otthon, együtt…forever together. Bevallom én kicsit „csalok”, mert nem teljes karanténban vagyok a fiammal, a munkaidő egy részét az irodában, a másik felét otthon töltöm, a férjemmel felváltva.

Fura ez a vasárnap... A vasárnap nálunk mindig "pörgős" szokott lenni, hangos, nagy családi, most csendes és meghitt, nem félünk, nem pánikolunk, próbálunk nagyon türelmesek lenni egymáshoz. A gyerekek, még nem vesztek össze, összepakolták a szobájukat és segítettek maguktól, egyik sem panaszkodott még, hogy miért nem hagytuk ott a másikat születésekor a kórházban... :D

Szinte mindenki hallott már a társaságában egy-egy kínos szitut vicces sztoriként mesélve, ahogy majdnem rajta kapta őket a gyerek. Mert van az a helyzet, amikor eltervezitek, elrendeztek mindent, és a legnagyobb gyorsasággal elaltatod a gyereket, majd ő édesdeden el is alszik, mélyen, nagyon mélyen...

A testvéri szeretet az egyik legerősebb kötelék lehet, egy személyben hű barát, jó játszópajtás, támasz, menedék, titkos cinkostárs, megmentő és a gyermekkori titkok őrzője. A testvéri szeretet nem ismer határokat, még akkor sem amikor... -  Limpekné‎ Németi Erzsébet írása.

Hallottál már a Párizs szindrómáról? Amikor valamire nagyon készülünk, nagyon sokat várunk tőle, és csalódunk, mert a valóság végül más lesz.

Az ifjúkori lázadás éveiben, fiatalkorunkban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak fekete és fehér létezik, valami vagy jó vagy rossz, igaz vagy hamis. Aztán ahogy haladnak az évek, egyre több tapasztalattal felvértezve rájövünk, hogy ez nem így van.

Ha ezt halljuk a legtöbb anyuka tudja miről van szó, sőt még sok helyen apuka is tudja, hogy ilyenkor bizony neki kell/kellene a gyerekekre vigyázni (a kérdés csak az, hogy van-e apuka és hajlandó-e megtenni).

Kislányom születése után egy év úgy elrepült, mint a szélvész. Élvezettel figyeltem a növekedését, fejlődését – ez foglalkoztatott a legjobban. A vele való törődés és az otthoni logisztika kitöltötte minden időmet. Persze tudom, hogy mások esetében ez nem feltétlenül így történt, hiszen több anyukát is megismertem coaching munkám során, akik nem sokkal a szülés után belevágtak egy vállalkozásba. Ehhez bátorság, erő, kitartás kell, no meg az a fajta tudatosság, amikor már a terhesség alatt tervezés folyik – mi hogy lesz a szülést követő időszakban.

Nemrégiben több anyukával beszélgettem arról, hogy milyen elakadásokkal küzdenek mind a munka, mind a magánéletükben. Az egyik téma, ami sokszor előkerült a párjukkal való kommunikáció volt.