Jelenlegi hely

Kiss Kató előadása Szegeden!

2024. szeptember 29. (vasárnap) 18:00 órától 

"Nagy örömmel jelentem be, hogy eleget téve a sok kérésnek idén Szegeden is tartok egy kisebb előadást.

Az esemény során lehetőségetek lesz feltenni kérdéseket is, melyekre válaszokat sorsolás keretében nyerhettek.

Az előadás pontos kezdési ideje 18 óra, ezért javaslom, hogy érkezzetek 17:30 előtt, hogy időben bejuthassatok a rendezvény területére.

Az üléssorrend az érkezés sorrendjében történik, így érdemes időben érkezni. Egy felejthetetlen utazásra hívlak benneteket, ahol bepillantást nyerhettek a csodák világába, ahol az ég és a föld összeér..."

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A rendezvény részvételéhez kérlek, vegyétek figyelembe a következő fontos információt: 18 éves korhatár (15-18 év közöttiek csak szülői engedéllyel!, kismamák 30.hét után!

A rendezvény részvétel megtagadására vonatkozó nyilatkozat: Ezúton kijelentem, hogy fenntartom a jogot a beszélgetések megtagadására, amennyiben azok bántó, sértő, vagy jogszabályba ütköző tartalmat tartalmaznak. Az ilyen jellegű beszélgetéseket azonnal megszakítom, és a biztonsági szolgálat ki vezeti a teremből! Ezen intézkedések célja a tiszteletteljes és biztonságos kommunikáció elősegítése, valamint az ügyfelek jogainak védelme.

"Várok mindenkit sok szeretettel, és biztos vagyok benne, hogy együtt egy felejthetetlen élmény részesei leszünk!"

Jegyár:

  • 15.000 Ft.

Forrás: https://www.ihrendezvenykozpont.hu/programok/programok/kiss-kato-eloadas-szegeden.html

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Ugrás az oldal tetejére