Jelenlegi hely

Lánybúcsú - musical az IH-ban

2025. szeptember 29. (hétfő) 19:00 órától

A Liliom Produkció jóvoltából a nézők újra egy remek szórakoztató női darabot láthatnak a színpadon, amelyben most a férfi simítja el a bonyodalmakat.

Természetesen mindez nem lenne annyira ütős a süti, Bódi László, Cipő és a Republic együttes dalai nélkül. A musicalben olyan slágerek csendülnek fel sok más népszerű dal mellett mint a Repül a bálna, Szállj el kismadár vagy a Neked könnyű lehet :)

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”. Az összejövetel persze nem megy olyan simán, mint ahogy azt eltervezték, hiszen a nyaralótulajdonos színésznő mama és Erzsike, a - szinte családtag házvezetőnő - minderről semmit nem tud. A villában sorra megjelennek a nem várt vendégek, a vendégek vendégei, még olyanok is, akikre senki nem számított vagy akire mások régóta várnak. Előkerül a pezsgő és egyéb innivalók így nemcsak a vendégek de a bonyodalmak is egyre szaporodnak, a csontvázak pedig csak úgy potyognak a szekrényből. Ráadásul Laura sütije kifejezetten nehezíti a helyzetet...

A négy nő - Erzsikével megspékelve - nagy erőkkel próbálják kibogozni a félreértéseket - kevés sikerrel - ám szerencséjükre megérkezik András...

Szereposztás:
NÓRA: Sztárek Andrea/Keresztes Ildikó
ERZSIKE: Oszvald Marika/Bede-Fazekas Anna
PETRA: Fekete Linda/Haumann Petra
ALÍZ: Bozó Andrea/Gyebnár Csekka
BELLA: Kokas Piroska
LAURA: Haumann Petra/Tunyogi Bernadett
ANDRÁS: Pusztaszeri Kornél/Bardóczy Attila

Zene: Bódi Làszló Cipő és a Republic
A Liliom produkció ötletéből írta: Sztárek Andrea
Dramaturg: Barbinek Paula
Koreográfus: Bakó Gábor
Jelmez: Ungár Anikó
Díszlet: Szvatek Péter
Hangszerelés: Maráth Viktor
Hang: Csomor György
Fény: Váradi András “Szőke”
Korrepetítor: Fehér Adrienn
Rendezte: Tallós Rita
Producer: Timár Krisztina
Forgalmazó: New Season Produkciós Iroda
A szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk!

Jegyár:

  • 1-12. sor 7.500 Ft,
  • 13-26. sor 7.200 Ft.

Forrás: https://www.ihrendezvenykozpont.hu/programok/programok/lanybucsu-musical.html

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére