Jelenlegi hely

Babaúszás: nem mindegy, kit választasz!

Pető Anikóval, a Babyuszas.hu megálomdójával beszélgettem, hogy meg is tudjam, miben más náluk a babaúszás, mint máshol. Megtudtam azt is, mikor érdemes elkezdeni, meddig lehet járni, hányan vannak egy csoportban és egyáltalán kik is oktatnak náluk.

Mikor érdemes elkezdeni a babaúszást?

Sokan azt mondják hogy majd tavasszal vagy nyáron, nehogy megfázzon a kicsi. A babáknak 1 perc és száraz a fejecskéjük a hajszárítótól. Azt szoktam javasolni, hogy a téli időszakban hozzanak magukkal egy vékony sapkát és mikor kiszállnak a medencéből, becsavarják a törölközőbe a kis csomagot, húzzák a fejére a sapit.

Na jó! Télen egy kicsit macerás elindulni, de megéri. Nem kell a négy fal között ülni, szabadon mozoghat a baba és jó a társaság is. Élmény és kikapcsolódás babának is, meg a szülőknek is.

Higgyenek nekem, aki egész télen jár babaúszásra, azoknak nem lesz gond az immunrendszerükkel. Saját tapasztalat és sok visszajelzés alapján jelenthetem ki ezt a tényt!

Milyen idős korban kezdjük el, és meddig lehet járni?

Amikortól szeretnék és ameddig jól esik . 3-4 hónaposnál hamarabb semmiféleképpen nem ajánlom. Tudom, sokan türelmetlenek és izgatottak, de kell hogy erősödjön a baba.

Ha már betöltötte a 3-4 hónapot, attól kezdve bármikor el lehet kezdeni. Valaki 1-2 évesen érzi azt, hogy mostmár el szeretné hozni. Nyugodtan megteheti! Kicsit lassabban fogunk vele haladni, hiszen már a búvárreflex elmúlt, illetve ez a korosztály már jobban tudja hogy mit akar és bele akar szólni, de sok odafigyeléssel ők is kis ebihalakká válnak.

Hogy meddig lehet? Amíg a szülő és a gyermek szeretné. Mi egészen az úszásoktatásig visszük a gyerekeket.

Higiénikus? Nálunk igen!

A medencékbe mindig mi vagyunk az elsők és az egyetlenek. 12 órát jár a medence vízforgatója, tehát este 8-kor bezár a fürdő és mi reggel 8 óra után szoktunk kezdeni.

Melyik csoportba jelentkezzek? Hányan vannak egy csoportban?

Aki még nem töltötte be a 12 hónapot, egyértelműen az 1 év alatti csoportba. Aki már elmúlt 1 éves, azokkal szeretek előtte konzultálni. 2 éves korig általában az 1 év alatti csoportba kérem hogy jelentkezzenek, mert ott lassabban haladunk, hiszen a kicsiknek kell a nyugalom. Néhány alkalom alatt a szülő megtanulja az alapfogásokat es jöhetnek is a nagyobb csoportba.

A 2-5 éves korosztállyal pedig mindenkeppen szeretek előtte konzultálni. Velük sokkal kisebb csoportokban dolgozunk, mert velük már nem minden esetben van szülő a medencében! Szóval szülők, ha nem szeretnetek vízbe jönni a gyermekkel, az sem gond. Mindent megoldunk!

2 év alatti csoportokban 8 fővel dolgozunk, míg a 2 év feletti csoportokban 4-5 fővel.

Kik az oktatók?

A csapatban négyen vagyunk, melyből ketten: Pető Anikó és Szabó Reni csak babaúszással és úszásoktatással foglalkozunk, a másik két oktató pedig úszásoktatással, kondiúszással, utánpótlás edzéssel és versenyúszással foglalkozik. (6 éves kor felett és heti 1 oktatásnál több foglalkozást csak Vásárhelyen tudjuk megoldani.)

Hol találtok meg minket?

Helyszínek: Makó, Gyoparos, Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes

További infókat itt találsz!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére