Jelenlegi hely

Zsombói Bóbita Bölcsőde

Cím: 6792 Zsombó, Béke u. 4.
Telefon: 62/595-572

 
Bölcsődevezető: Ráczné Horváth Henrietta
Férőhely: 3 csoport

 

A Szegedimami 2012. őszi "A mi bölcsődénk" című pályázata keretében 166 szülő osztotta meg gyermeke bölcsődéjével kapcsolatos tapasztalatait.

RÓLUNK MONDTÁK:

  Mert itt együtt játszhat, tanulhat a többi kisgyerekkel, már elfogadja a gyerekek közeledését és sokat tanul. Én már kevés voltam neki, igényli mások társaságát is! Nem utolsó sorban szeret bölcsibe járni, reggelente nem sírással válunk el. (egy kis pillangó)
 
Nagyon szeretjük a gondozónőket,kedvesek,aranyosak,odafigyelnek a gyerekekre. A bölcsi újonnan épült:új játékokkal,berendezéssel,sószobával felszerelt.

A gyerkőcök napról-napra sokat fejlődnek beszédben, szobatisztaságban, étkezések alkalmával. Sokat foglalkoznak a gyerekekkel(mondókák, foglalkozások..stb.).

  Zsombón épült a bölcsöde a zsombói gyerekeknek, Szegedre nem vesznek fel vidéki gyermeket. Így ezért választottuk ezt a bölcsit, és az sem mellékes, hogy szép, rendezett családias. Szeretjük a családias hangulatát, a gondozónők odafigyelnek a gyerekekre, mindent meg lehet velük beszélni.
  Mert nagyon szép, és új a bölcsi, mindenki nagyon kedves, sok szép új játék van, a sószoba szuper, és mert a kislányom szereti Mariannt, és Editkét a gondozónőit!
 

Azért választottuk a Bóbita Bölcsődét, mert az első pillanattól kezdve, ahogy beléptünk nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Nagyon szimpatikusak voltak a dadák, nyíltan és őszintén válaszoltak kérdéseimre. Az igazgatónő mindenről tájékoztatott a bölcsődével kapcsolatban, kedves és segítőkész volt mindenben. A bölcsődében tetszett, hogy tágasak és világosak a szobák, nagyon szép parkosított az udvar és rengeteg játék van kültéren és beltéren egyaránt, ami segíti a gyerekek fejlődését. Sőt van sószoba is, aminek nagyon örültem.

Elsősorban azért szeretünk ide járni, mert látom a gyerekeimen mennyire jól érzik itt magukat, nagyon jó a kapcsolatunk a dadákkal. Bármilyen kérdéssel nyugodtan fordulhatok hozzájuk mindig segítőkészek. Látszik rajtuk, hogy mennyire türelmesek a gyerekekkel és odaadóan végzik munkájukat. Kis füzetet vezetnek a gyerekek fejlődéséről. Egészséges és változatos a gyerekek étrendje, amit orvos felügyel. Nagyon tetszenek a foglalkozások is, mert látom a gyerekeimen, hogy mennyit fejlődtek mind beszédben, mind pedig mozgásban. Sok verset is már kívülről tudnak, szobatiszták lettek és sokkal önállóbbak. Nagyon jó családi programok is szoktak lenni! Nagyon jó érzés, hogy a Bóbita Bölcsődében olyan emberek dolgoznak, akikre a dolgozó szülő nyugodt szível rábízhatja a gyermekét.

Szóval mindent összegezve nem is választhattunk volna jobb bölcsődét!

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére