Jelenlegi hely

Anyai kikapcsolódási lehetőségek anno és most

Mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra. Még ha egyes férfiak nem is ismerik el a gyereknevelést vagy a háztartásvezetést munkának, fontos kizökkennie Anyának is a hétköznapi rutinból.

Családfenntartónak nevezzük azt az embert, aki hazahozza a pénzt. Ez túlnyomórészt a férfire testált szerepkör, aki reggel elmegy munkába, este hazajön. Hazaérve megszabadulna a nap folyamán felgyülemlett feszültségtől, ezért leül a TV vagy számítógép elé és gyakran 1-2 órára bele is temetkezik. Amikor Anya szóvá teszi, hogy ezt és azt is meg kellene már javítani, Apa gyakran előrukkol olyan szófordulatokkal, amiket jobb lenne végleg elfelejteni. Egyesek abban a tévhitben élnek, hogy csupa móka és játék a gyereknevelés, a takarítás, a főzés és a mosás pedig magától is megtörténik.

Jó esetben segítenek a nagyszülők, alkalmanként vagy rendszeresen magukra vállalják az unoka pesztrálását. A takarítás, rendrakás viszont így is Anyára hárul. Persze lehet takarítónőt, bébiszittert találni. Ha van rá pénzügyi keret. A 21. században a házimunka és a gyereknevelés végzése egyre több családban megoszlik a szülők közt. Sőt, az is előfordul, hogy mindkét fél részmunkaidőben vagy akár otthonról dolgozik.

Egy különleges szabadidős foglalkozás anno

“Kicsikém, légy jó és hallgass a dadusra. Anya most elmegy a lóversenyre.” – ennek a mondatnak a hallatán sokan felkapnák a fejüket manapság. Egyrészt azért, mert kevesen engedhetik meg maguknak a fizetett gyerekfelügyeletet, másrészt azért, mert lóversenyre a társadalom igen szűk rétege jár. Pedig volt ez másként, még Szegeden is.

1885-öt írtak, amikor első alkalommal rendeztek lóversenyt Szegeden. Az iparosodás az egész világ életét nagyban megváltoztatta, felgyorsult a népességáramlás a falvakból a városok irányába. Szeged lakossága – a közigazgatási terület bővítésével együtt – 56 ezerről (1870), 80 ezerre (1900), majd 108 ezerre (1930) duzzadt. A nők lehetőségei egyre bővültek a munkaerőpiacon, már dolgozhattak kiskereskedelmi és irodai munkakörökben.

A szórakozási lehetőségek köre azzal is bővült, hogy a tömegeknek tömegsport eseményeket rendeztek. S bár a lóverseny nézők részére passzív tevékenység, mégis jó kikapcsolódási, szocializálódási lehetőség. 1909-ben már annyira népszerű lett a lósport Szegeden, hogy a Lóversenytérnek titulált területen – a mai Vadaspark lakótelep környékén – lóversenypályát építettek. A Monarchiában hasonló népszerűségnek örvendett a lovi, mint Angliában.
Törzsvendégek jártak ki villamossal, fiákerrel, automobillal vagy akár gyalog, és törzshelyek alakultak ki a lelátókon a tehetősebbeknek, illetve a társadalom alsóbb rétegeinek az olcsóbbnak számító állóhelyeken. Ezrek fogadtak a befutónak vélt lóra és lovasra. (1926-ban még egy ritkaság is előfordult sportfogadás szempontjából, olyan ló futott be elsőként, amire senki sem fogadott.)

Ahogy a Délmagyar cikke felidézi, nők is részt vettek a lóversenyek forgatagában. Társasági esemény volt megjelenni a színen, ezért kiöltözve és fennkölt hangulatban mentek fogadni a versenyekre. Korabeli (írásos) tudosítások ugyanúgy bemutatták a nézőközönség hangulatát és megjelenését, mint egy mai focimeccs kommentátora.

Majd az I. Világháború „elvitte” a lóversenyre járó férfiakat és lovakat. A Világháború után igazán lassan éledt újjá a civil élet. A Szeged című napilap 147. számában (1921. 06. 28.) arról írtak, hogy „egy-két stilizált női zsokékosztüm keltett feltűnést”. Tehát nők is versenyeztek. Szép dolog! Ugyanis ha megnézzük a Wikipedián a magyar zsokék listáját, alig találunk nőket. Még manapság is.

Kikapcsolódás 2021-ben

Miként frissül fel Anya mostanában? Ha a gyermek végre elaludt, ha csak fél órányi pihenőideje van, akkor görgeti a hírfolyamot, lapozgatja a közösségi média oldalakat. Esetleg belekezd egy sorozatrész megnézésébe. Vagy elvégez egy rövidebb feladatot a házimunkák listájáról. Ha hosszabb szabadidőkerettel számolhat, akkor elmegy sportolni, megnéz egy nagyfilmet, netán kreatív hobbijának él. Békeidőben, azaz, a COVID-19 okán kihirdetett veszélyhelyzet előtt kiöltözhetett színházba vagy komolyzenei koncertre. Elmehetett a barátnőkkel korzózni.

Az internet korában, és a COVID-19 idején nem tűnik távoli jövőnek az, hogy az emberek a digitális világban éljék ki magukat. Jó pár filmben is bemutatták, miként képzelhető el egy ilyen világ. Gamer - Játék a végsőkig Gerard Butlerrel, Surrogates – Hasonmás Bruce Willis szereplésével. S mivel lezárások idején sporteseményre sem lehet menni, eljött a számítógépes játékosok bajnokságának kora, létjogosultsága. Természetesen már vannak játékoscsapatok, akik akár lövöldözős játékban (Counter-Strike), akár e-sport-eseményekben világbajnokságokat nyernek. Bárki könnyedén beleélheti magát a digitális kihívásokba. Netán még az is előfordulhat, hogy Apa hazaér, átveszi a felvigyázó szerepét és Anya borul bele a számítógépbe,
megfeledkezik a külvilágról pár órára.

Ha Anya szeretne egy kis izgalmat csempészni a fél órákba, megteheti, hogy keres egy sporteseményt itthon vagy a nagyvilágban, amire fogadni is lehet. Csak egy a sok lehetőség közül a bwin app, amin keresztül átélhetjük a fogadás élményét magunkban. Ha maradunk a lóverseny témájánál, akkor talán még élő közvetítést is találhatunk a futamról az interneten. Míg a kölyök alszik, Anya izgatottan szorítja mobilját és drukkol magában, hogy az ő lova érjen be először.
Kikapcsolódás mellett pénzt is keresni? Két legyet lehet ütni egy csapásra. Tárt karokkal várnak az online kaszinók. Vagy fogadhatunk sporteseményekre, a legjobb fogadóirodák listája megtalálható magyar nyelvű tippek és trendek leírása mellett is az interneten. Csak óvatosan kezdjünk hozzá a fogadáshoz, előtte olvassunk utána a „szakmának”!

Persze a legszebb az lenne, ha a párkapcsolatukra is időt fordítana Anya és Apa. Mert nem szabad csak a gyerek(ek)kel foglalkozni, ápolni kell a szülők viszonyát. Hogy hétköznap este kettesben leüljenek minőségi időt együtt tölteni, a legritkább esetben jön össze.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére