Jelenlegi hely

Beiratkozás a szegedi bölcsődékbe - 2016. október 10-14.

A bölcsődei beiratkozás 2016. október 10-14. között lesz az Agyagos utcai bölcsődében (Agyagos utca 40.) minden nap 8 és 12 óra között. A felvétel nem érkezési sorrendben történik.

Kérjük, hogy a honlapon található jelentkezési lapot kitöltve, a szükséges mellékletekkel együtt vigyék magukkal. Aki nem tudja letölteni a jelentkezési lapot annak lehetősége lesz a bölcsődében kitölteni. Jelen beiratkozás azoknak a szülőknek szól, akik 2017. január 1. és 2017. augusztus 31. között szeretnék beszoktatni gyermeküket a bölcsődébe. A jelentkezés elbírálása 2016. október 19-én lesz. Ezt követően (október 20-ától) fognak értesítést kapni: e-mailben vagy telefonon, ki lesz téve a bölcsőde ajtajára a felvettek névsora illetve a honlapon is fent lesz az aktuális bölcsődénél.


 

A jelentkezéshez hozza magával:

  • az Ön és gyermeke lakcímkártyáját
  • a gyermek egészségügyi könyvét
  • ha tartós beteg vagy ételallergiás, akkor arról szakorvosi vélemény fénymásolatát ha sajátos nevelésű, akkor a szakértői vélemény másolatát
  • munkáltatótól papírt, hogy visszaveszi vagy nyilatkozatot arról, hogy munkába fog állni
  • MÁK-tól a családi pótlékról igazolást
  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről határozatot
  • házi gyermekorvosi igazolást, hogy gyermeke egészségi állapota alapján bölcsődébe gondozható.

 

Forrás: szegedbolcsode.eu (Jelentkezési lap az Aktuális menüpontnál tölthető le.)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére