Jelenlegi hely

A hajnövesztés egyszerűbb annál, mint ahogy azt a legtöbben hiszik

Ki ne vágyna dús, egészséges, ragyogó hajkoronára? És ki akadályozhatná meg mindennek a megvalósítását?

A ritkulás nem ritkaság!

A sokak által túlságosan jól ismert ritka haj egyáltalán nem ritkaság. Fontos ezt kiemelni, mert a legtöbben magányosnak, sőt szerencsétlennek érzik magukat, amikor a hajuk ritkulását tapasztalják. Természetes, hogy senki sem örül egy ilyen fejleménynek, de totális elkeseredésre semmi ok. Egyrészt ez a probléma világszerte százmilliókat érint. Ami azt jelenti, hogy mindenki közvetlen környezetében akad, aki ezzel a gonddal küzd. Másrészt ma már többféle megoldás is elérhető, amelyek hozzájárulhatnak a további ritkulás elkerüléséhez.

Az egyik legalapvetőbb jó tanács a témában a megfelelő frizura kiválasztása. Sokan erre az egy mondatra úgy néznek, mint valamire, ami nem is illik a képbe. Pedig elég csupán pár pillanatra beleérezni, és azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy amennyire magától értetődő, annyira kevesen alkalmazzák. Pedig egy optimális fazon még a legerősebb ritkulást is képes elrejteni. Ez nem azért jó hír, mert a cél a titkolózás vagy az önbecsapás. Korántsem. Aki tisztában van azzal, hogy a hajkoronája milyen állapotban van, felelősen dönthet a további lépésekről. Amelyek ráadásként abszolút fájdalommentesek, ugyanakkor nem nélkülözik a sikereket!

Mennyire fontosak az aprónak tűnő részletek?

Elképesztően. De úgy is mondhatnánk, hogy elképzelhetetlenül. Ugyanis kevesen tudják, hogy a vágyott hajnövesztő eszköz elsősorban a kezükben van. Hogy mire gondolunk? Arra, hogy a megfelelő rendszerességű és minőségű ápolás, a hajvégek vágása, gondozása, az ideális fésű használata vagy éppen a hajfestékek odafigyelésen alapuló megválogatása csodákra képesek. Külön-külön is, de így egyben meg különösen. Miközben a gyakorlat azt mutatja, hogy ezekre az egyszerű, bármikor alkalmazható lépésekre a legtöbben nem is számítanak. Pedig még mielőtt a különböző szerek vennék át az irányítást, lényeges saját kézben tartani a hajregeneráció folyamatát.

A fotó forrása:

YuriyZhuravov / Shutterstock.com

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére