Jelenlegi hely

Hogyan válassz lábbelit a gyermekednek?

A minőségi lábbeli mindenki számára fontos, de különösen lényeges, ha a gyermekek cipőiről van szó. Az ő lábuk ugyanis folyamatos nő, fejlődik, formálódik, ezért kiemelten kell foglalkozni azzal, hogy a megfelelő alátámasztást kapja. Ha rossz minőségű, nem jól támasztó cipőket vásárolunk a gyerekeknek, annak később látszik az eredménye: lábfájás, hátfájás, problémás járás stb. A cipőkérdést tehát mindenképpen komolyan kell venni.

Mi a leggyakoribb hiba, amit elkövetnek a gyerek cipők vásárlásakor?

Az elsődleges probléma, hogy sokan csak az árat nézik. Persze nem bűn a lehető legjobb ár-érték arányú lábbelit választani, de ha a minőséget nem vesszük figyelembe az ár mellett, akkor könnyen lehet, hogy valami igencsak silány darabot sikerül kifogni. Szuper szandálok fiúknak és lányoknak egyaránt elérhetők kedvező áron, ahogy zárt cipők is a téli időszakra, ha pedig figyelünk az akciókra, akkor egész olcsón is ki lehet fogni a legjobbakat.

A másik gond, hogy a külcsín sokszor felülírja az ortopédiai szempontokat. Nagyon cuki és szép cipők vannak, amik azonban egy totyogónak például nem igazán megfelelők – legfeljebb alkalmi jelleggel. Az sem mindegy, miben vannak a gyerekek az óvodában, iskolában egésznap: érdemes erre a célra minőségi lábbelit választani, amik ortopédiai szempontból tökéletesen támasztják a lábat.

A harmadik nagy probléma az „otthonra/játszótérre ez is jó lesz” hozzáállás. Nos, az óvodába még nem járó kisgyerekek otthon a kertben, vagy a játszótéren vannak a legtöbbet, ahol cipőre van szükségük. Éppen ezért, az lenne a fontos, hogy ilyenkor jó cipő legyen a lábukon, nem akkor, amikor néha kicsit kiruccan a család.

Gyakori gond az is, hogy bár a cipővel nincs semmi baj, a méret egyel nagyobb a kelleténél, hogy ne nője ki túl hamar a gyerek. Ez érthető, mert valóban bosszantó, ha egy hónap alatt kinövi a csemete az új cipőt, de a lábának nagyon nem tesz jót, ha túl nagy a cipő, ezért nem javasolt ezzel spórolni.

De akkor milyen is egy jó cipő?

  • Mind a zárt cipők, mind a könnyű nyári szandálok és papucsok esetén oda kell figyelni a minőségre. Léteznek orvosi szempontból is megfelelő papucsok kisfiúknak és kislányoknak, ahogy minden más lábbeli is. A meleg tehát szintén nem lehet indok arra, hogy ne figyeljünk oda a láb megfelelő alátámasztására.
  • A jó lábbeli talpa rugalmas, de nem túl puha. Az a jó, ha be tudjuk hajlítani, de van olyan vastag, hogy a kis kavicsok, egyéb, földön lévő tárgyak ne nyomják a talpat. A kemény, vastag talp nem jó, mert nem tud benne rendesen mozogni a talp.
  • Ne lötyögjön a cipő. Ne csak a hosszanti méretet vegyük figyelembe a választás során, hanem a szélességet is. Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek esetében is vannak szélesebb és keskenyebb lábfejre való cipők – mindenképpen vedd figyelembe, hogy ilyen értelemben is jó legyen a gyermekedre a választott darab.
  • Szellőzzön a láb. Egy zárt cipőben is fontos, hogy megfelelően tudjon a láb szellőzni. Ez csak jó minőségű alapanyagok esetében biztosított, ezért érdemes arra törekedni, hogy ilyen cipőt vásároljunk.

Válassz cipőt tudatosan, hogy gyermeked lába egészségesen fejlődhessen!

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére