Jelenlegi hely

Ingyenes kisgyemermekes elsősegély tanfolyamra vár szülőket, nagyszülőket a Mosolykommandó Alapítvány

Balesetek következtében ma több kisgyermek hal meg, mint együttvéve az összes betegség miatt. Ezért a Mosolykommandó Alapítvány a Szegedi Gyermeksebészettel karöltve szülőknek és nagyszülőknek szóló elsősegély oktatást szervez a Gyermekklinikán november 13-án.

Az oktatás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amely a www.mosolydoktorok.hu főoldalán érhető el.

Megdöbbentő tény, de sajnos az otthoni balesetek következtében több kisgyermek hal meg, mint betegségek következtében. A Mosolykommandó mosolydoktorai 2015 óta rendszeres látogatói a Szegedi Gyermekklinikának, nevetésterápiás módszerükkel beteg gyerekek állapotán igyekeznek segíteni. A kórházi vizitek során számtalan olyan kisbeteggel találkoznak mosolydoktoraink, akik otthon történt balesetek miatt kerültek kórházi kezelés alá – mondta el Pataki Gergely, a Mosolykommandó Alapítvány alapítója. – A gyermekeink élete a legfontosabb, éppen ezért Dr. Vízi András gyermeksebésszel konzultáltunk arról, hogyan segíthetnénk az ilyen esetek megelőzésében. Nagyon fontos a prevenció, ugyanis sok szülő még csak nem is gondolja, hogy milyen veszélyeket tud rejteni egy kisgyermek számára egy átlagos lakás is.

Az oktatáson szó esik arról, hogy hogyan tudjuk „gyerekbiztossá” tenni a lakásunkat, mire kell elsősorban figyelnünk, illetve mit tegyünk akkor, ha hirtelen bekövetkezett a baj. – Példának okáért, a szülők többsége egy fulladásos helyzetben leblokkol, és nem tud a helyzeten felülkerekedni, amikor minden másodperc kritikus jelentőségű lehet. Azok, akik részt vesznek az ingyenes oktatásunkon, magabiztos tudással fognak hazatérni – mondta el az alapító, aki egy 9 hónapos csöppség apukájaként maga is részt fog venni az oktatáson.

Az oktatást Dr. Vizi András fogja tartani, összesen 3-4 órát vesz igénybe. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet a www.mosolydoktorok.hu oldalon levű űrlap kitöltésével igazol vissza az alapítvány. A korlátozott helyek miatt érdemes minél hamarabb jelentkezni a november 13-i oktatásra. A regisztrációval kapcsolatban a 06303402911-es számon is kérhető bővebb felvilágosítás.

Szöveg, kép forrása: Mosolykommandó Alapítvány - Bohócdoktorok

Ha tetszett, mutasd meg barátaidnak, ismerősedinek. Megosztásokat is köszönjük.

Köszönjük, hogy ajánlod a Szegedimamit!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére