Jelenlegi hely

A játszótér, ahonnan a gyerek nem akar majd hazajönni

Ugye, ismerős az a mondat a gyermekedtől, amikor indulnátok haza a játszótérről, hogy „Anyuuuu, csak még kettőt játszom….”

Az újonnan átadott hódmezővásárhelyi játszótér meglátogatása után ez a mondat a következőképpen hangzik, „Anyuuuu, csak még tízet játszom…..” - miközben a két tenyerén kinyitott ujjacskáit mutatja felém.

Hódtó és a Kaszap utca találkozásánál kialakított Pihenőpark az egész családnak nagyszerű kikapcsolódást nyújt. Hatalmas napozórét, dísznövényekkel beültetett tó, fitness-park, kényelmes sétányok és minden korosztálynak megfelelő játszóterek várják az ide látogatókat. A gyerekeknek szánt részt mindenhol rekortán gumiborítás fedi, így a gyerekek biztonságosan közlekedhetnek a rengeteg nekik szánt játék között. Olyan ügyesen kialakított terekkel és eszközökkel találkozhatunk, amelyek igazán újdonságnak számítanak Csongrád megyében.

Van itt: belülről és kívülről is meghódítható világító torony, drótkötélpálya tányérhintával, számos csúszdás emeletes faváracska, földbe süllyesztett trambulinok, alagutas mászóka, kisebb gyermekeknek szánt gumikötélpályák, óriás csúszda, falmászásra kialakított műfal, fészekhinta. A parkban annyi új játék van, hogy nem is cikkben, hanem cikksorozatban kellene bemutatnunk a sok újdonságot, ezért a legérdekesebbeket kiválogattuk nektek.

Tágas, határok nélküli homokozó, hogy Te is a tengerparton érezhesd magad!

A homokozó oldalán egy olyan hosszú domboldal, ahol a gyerekek különböző eszközök segítségével (gumikötelek, óriás gömbök, apróbb gömbök) mászhatják meg a domboldalt. Ez azoknak a gyereknek a legjobb, akik falat még nem tudnak mászni, de nagyon szeretnék meghódítani a domb tetején lévő világítótornyot.

Emeletes mászóvár, amely egyben homokszitáló „torony” is.

A mászóvár oldalán egy edénybe a gyerekek belelapátolják a homokot, amelyet vagy felhúznak egy csörlőn a vár oldalába, hogy kiöntsék és átszitálják, vagy egy csövön visszazúdítják a földre. A homokot egyszerre ketten is szitálhatják, és többen is lapátolhatják és teríthetik a toronyban, így itt igazi csapatmunka alakulhat ki a gyerekek között.

Dombon elhelyezkedő fa mászóka alagúttal és kötelekkel.

Ezt a játékot egyszerre a csöppségek és a nagyok is élvezhetik, hiszen mindenki talál a maga számára megfelelő részt. A picik az alagútban bújkálhatnak és az alacsonyabb területeken fejleszthetik ügyességüket, míg a nagyobbak a meredekebb részeken mászhatnak.

A park kialakításánál nemcsak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is gondoltak. Lehetőség van aktív és passzív kikapcsolódásra egyaránt.

A Kaszap utcai bejárat felől a felnőtteket fitness-park várja az egész testet átmozgató gépekkel. A park másik végében pedig kényelmes napozóágyak és padok várják a pihenőket.

Jöttök? Kipróbáljátok?

szági, Szegedimami

Ha tetszett, mutasd meg barátaidnak, ismerőseidnek. Megosztásokat is köszönjük.

Köszönjük, hogy ajánlod a Szegedimamit!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Ugrás az oldal tetejére