Jelenlegi hely

A média hatása a gyerekekre és a fiatalokra - Összefoglaló a Nemzetközi Médiakonferenciáról

Tudtad, hogy a 6-7 éves korban szerzett első online élmények és tapasztalatok nagyon fontosak? A gyermekmentő szolgálat az európai Safer Internet Programban a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását tűzte ki célul. Az idei konferencián szó volt az online tér veszélyeiről, a médiahasználati szokásokról, a szülői mediációról, a netes történetekről is.

Október 1-2. között rendezte meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a X. Nemzetközi Médiakonferenciát a Magyar Tudományos Akadémián, az EU Safer Internet Program támogatásával.

A konferencia lehetőséget adott a szakembereknek arra, hogy megvitassák, hogyan befolyásolják a digitális médiumok, a számítógépes játékok, valamint a digitális eszközök, alkalmazások a gyermekek és a fiatalok fejlődését. 

Az eseményen két nap alatt 33 hazai és nemzetközi előadó vett részt, közel 300 fős hallgatóság előtt. Megosztotta tapasztalatait a közönséggel többek között Dr. Aczél Petra (BCE), Cseh Gabriella (Facebook), Krasznay Csaba (NKE), Mészáros Antónia (Unicef Magyarország) és Ránki Sára bűnügyi nyelvész.

A szervezők olyan szakembereket igyekeztek meghívni, 15 perces előadásokra, akik friss kutatásokat végeztek a témában.

A plenáris ülés mellett a műhelymunka két szekcióban, kerekasztal-beszélgetés formájában folyt.

  1. Jó gyakorlatok és IKT-eszközök az oktatásban, a tanórákon: médiapedagógia, módszertan.
  2. A digitális függőség, mint a modern kor betegsége. Mit mond a WHO?

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke megnyitójában arról beszélt, hogy a gyermekeket meg kell tanítani az internetezés szabályaira, hasonlóan a közlekedési szabályok elsajátításához. Elmondta, hogy szeretnék, hogy minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak.

Céljuk, hogy egyszerre hívják fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és teremtsék meg a segítségnyújtás lehetőségét. A Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Program hazai (SIP) tudatosságnövelő központként és konzorciumvezetőként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul, immár 10 éve.

NÉZD MEG AZ ELŐADÁSOKAT!

Sterner Zoltán, az NGYSZ internet-oktatója előadásában azt hangsúlyozta, hogy a felvilágosítást minél fiatalabb korban el kell kezdeni, mivel már a 6-7 éves gyerekek is böngésznek az interneten, ismerik a közösségi oldalakat. A szakértő elmondta, hogy több mint száz oktatójuk tart a biztonságos internetezést segítő ingyenes oktatást diákok és felnőttek részére szerte az országban. Elmondta azt is, hogy az NGYSZ a Legfőbb Ügyészséggel is együttműködik a gyermekek kibertérben való biztonsága érdekében. 

Prof. dr. Kósa Éva kiemelte, annak ellenére, hogy a mai fiatalok szülei már többnyire nem „digitális bevándorlók”, hanem „digitális bennszülöttek”, a szülők gyerekeik médiahasználatában való részvételére, a szülői  mediációra vonatkozó vizsgálatok eredményei alapján azt látjuk, hogy ennek mértéke és formái nem változtak jelentősen az elmúlt két évtizedben.  

„Az eltelt időszak ugyanakkor számos változást hozott a fiatalok eszközellátásában és médiahasználati szokásaiban: az internethasználat ideje folyamatosan emelkedik, és az online aktivitás negatív jelenségei is szaporodnak. Mindezzel a változással a szülői mediációnak is lépést kell tartani, elérve azt, hogy a kommunikáció, az érintkezés és az együttélés érvényes normái az online világban is érvényesek legyenek. Ehhez a célhoz további kiaknázható lehetőséget nyújtanak a kortárs mentor programok is.” – tette hozzá.

Dr. László Miklós a Kósa Évával és Danó Györgyivel készített legújabb kutatásuk eredményeiről számolt be. Vizsgálatuk fókuszában a fiatalok különböző online felületeken megélt negatív tapasztalatai állnak. A kutatók abból indultak ki, hogy a folyamatosan változó médiahasználati szokások, új felületek azt eredményezik, hogy a médiagalaxisnak mindig van egy olyan szeglete, ahol (mi felnőttek) nem tudjuk, hogy (pontosan) mi történik. Ahhoz, hogy jobban megérthessük ezt a világot, kvalitatív kutatást végeztek: középiskolásokat és egyetemistákat kértek arra, hogy írják le netes történeteiket.

A vizsgálat eredményeinek bemutatása három témakört ölelt fel. Először a folyamatosan változó médiahasználati szokásokról esett szó. Ezután a fiatalok történeteiben megjelenő veszélyek kategorizálására került sor, végül pedig ezek hatásairól is szó esett.

Vizsgálatuk során a kutatók azt kérték a fiataloktól, hogy írjanak egy történetet arról, amikor őket vagy egy ismerősüket online zaklatott valaki, vagy amikor egy ismerősük valami durva dolgot csinált online, amivel ő nem értett egyet, vagy amikor valami olyan történt vele vagy egy ismerősével a neten, ami megrémisztette, vagy egyenesen sokkolta. A megkérdezettek több mint 250 esetet osztottak meg a kutatókkal (volt, aki többet is), akik ezeket kategóriákba sorolták. 

Az elemzés talán legfontosabb eredménye, hogy a nemzetközi adatokkal megegyezően azt találták, hogy bár a szülők a „contact” veszélyektől féltik elsősorban a gyerekeiket (találkozás, idegenekkel való kapcsolatfelvétel stb.), a fiatalok negatív élményeinek jelentős része „content” típusú, azaz a tartalomhoz köthető.

Dr. Ságvári Bence előadásában kitért arra, hogy a szülők, pedagógusok számára általánosságban megfogalmazható, hogy a tudatos és biztonságos internethasználatra való felkészítést érdemes idejekorán elkezdeni, és fokozatosan, a gyerek életkorának és személyiségének megfelelő lehetőségekre, kockázatokra és problémákra fókuszálni. 7 és 10 év között nagyon fontosak az első élmények és tapasztalatok.

„Ebben az életszakaszban van lehetőség kialakítani a kereteket, normákat. Jól megválasztott szabályokkal, ésszerű korlátokkal, de a gyerekek elől a világ számukra fontos (online) részeit nem elzárva meg lehet alapozni egy későbbi, kommunikációra és kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatot gyerek és szülő, illetve pedagógus között.

Ebben az időszakban a technikai szűrőprogramok alkalmazása is jó szülői stratégia lehet – amennyiben a szülő ennek szükségét látja.” – tette hozzá.  

A következő, 11 és 13 év körüli időszak talán a legfontosabb. A felső tagozatba lépéssel „kitágul a világ”, egyre több eszközt egyre több célra és formában kezdenek el használni a gyerekek. A legtöbben ebben az időszakban már saját mobiltelefonnal rendelkeznek, és megkezdődik az intenzív online „társasági élet” a saját közösségükben. A korlátok és szabályok még ebben a korban is működhetnek, azonban egyre inkább az aktív mediációnak, az érdeklődésnek, a beszélgetéseknek kell teret adni.

14 év felett a szülő szerepe általánosságban is átalakul, így egyre kevésbé működik (és kívánatos) a szabályozás és korlátozás. Fontos viszont a folyamatos párbeszéd fenntartása és az odafigyelés az olyan jelekre, amelyek esetleg valamilyen negatív, rossz élményt, problémát jelezhetnek – fejezte be az előadását Ságvári Bence.

A szervezők a korábbi évekhez hasonlóan az összes előadás videoanyagát és prezentációját feltöltötték a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Youtube csatornájára.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatról

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete 1990 májusában jött létre a hannoveri szervezet mintájára és támogatásával. Célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az Európiai Unió Safer Internet Program hazai koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatói az internet biztonságos használatának oktatásával, a felhasználók tudatosításával foglalkoznak.

Szervezetünk 2019-től működteti a hotline-t is, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartalmakat a www.biztonsagosinternet.hu bejelentőfelületen.

További információ: www.gyermekmento.hu www.saferinternet.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére