Jelenlegi hely

Makói Óvoda

Cím: 6900 Makó, Erdélyi p. u. 8.
Telefon: 62/510-330, 62/611-056

 
Intézményvezető: Bába Andrásné
Fenntartó: Makó Város Önkormányzata
 
Feladatellátási helyek:
  • Erdélyi püspök utcai épület (székhely)
  • Hold utcai épület
  • Kálvin téri épület
  • Kassai utcai épület
 
A Szegedimami 2012. őszi "A mi óvodánk" című pályázata keretében 426 szülő osztotta meg gyermeke óvodájával kapcsolatos tapasztalatait.

RÓLUNK MONDTÁK:

Azért szeretünk ebbe az óvodába járni, mert tapasztalt, következetes, kedves óvónénik veszik körül a gyerekeket. Rendezett, fás udvarunk van, jól felszereltek a csoportszobák és folyamatosan bővítik a kinti illetve a benti játékokat is. Nemcsak a gyermekek élete telik felhőtlenül, hanem aktívan szervezkednek az óvónénik a közösségi élet szervezésében (szülőkkel közös óvis programok), környezetünk szépítésére is. Szeretjük az Óvónéniket és az óvit is, szülőként fontos, hogy jó helyen tudjam Gyermekemet napközben :)))) Szabó Gergő/Margaréta csoport
Közel van a munkahelyünkhöz, kellő szakmai tudás jellemzi az óvónök és a vezetés munkáját. Sok színes programot kínál az óvodánk.
Azért szeretünk ebbe az oviba járni, mert felkészült, megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező ovónénik vannak. Kedvesek, segítőkészek. A gyermekem szeret ide járni, ami szintén fontos dolog. A csoport szobák a lehetőségeknek mérten jól felszereltek. Napraforgó csoport
Azért szeretünk ebbe az oviba járni, mert felkészült, megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező ovónénik vannak. Kedvesek, segítőkészek. A gyermekem szeret ide járni, ami szintén fontos dolog. A csoport szobák a lehetőségeknek mérten jól felszereltek. Napraforgó csoport
Nagyon szép a környezet, kedves, segítőkész alkalmazottak, képzett óvónők, kiváló vezetés, sok lehetőség.

Hozzászólások

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére