Jelenlegi hely

Víz Világnapja 2024 - Rajz, versíró és fotópályázat gyerekenek!

Pályázat típusa:  rajz, versíró és fotópályázat
Beküldési határidő: 2024. március 8.
Korcsoport: általános és középiskolás diákok, akik az EDUVIZIG területén tanulnak (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom Vármegye valamint Vas és Veszprém Vármegye egy része)

A Víz Világnapjáról minden év március 22-én emlékezünk meg 1993 óta. Az ENSZ a víz ünneplésével hívja fel a figyelmet az édesvíz fontosságára és arra a két milliárd emberre, akik jelenleg is biztonságos ivóvízellátás nélkül élnek.

A Víz Világnapja idén a vízre, mint a béke eszközére fókuszál. A víz békét teremthet, de konfliktusok forrása is lehet. Világszerte több mint három milliárd ember függ az országhatárokat átlépő víztől. Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás és a Föld népességének növekedése szükségessé teszi az országokon belüli illetve az országok közötti összefogást a víz védelme és megőrzése érdekében. A hangsúly a vízigények kiegyensúlyozásán, a méltányos vízmegosztáson van.

                             A 2024. év jelmondata:                             

„WATER FOR PEACE – VÍZ A BÉKÉÉRT”
 

Te mit tennél, hogy a víz valóban a béke, az együttműködés, a harmónia, a jólét eszköze legyen? Mutasd meg, azokat a tevékenységeket, melyek elősegítik a víz megőrzését világszinten vagy egyszerűen csak a lakókörnyezetedben. Mit teszel azért, hogy takarékoskodj a vízzel?

Vállald fel a te szereped! Tedd meg, amit tudsz! Hívd fel a figyelmet a problémákra és a megoldási lehetőségekre!

Ki pályázhat?

  • 1. kategória: RAJZPÁLYÁZAT

A) általános iskola alsó tagozatos diákjainak
B) sajátos nevelési igényű gyerekeknek

A művek hátoldalára kérjük az alábbiakat feltüntetni: a mű címe, az alkotó neve, életkora, továbbá az iskola neve, székhelye (település).

  • 2. kategória: VERSÍRÓ PÁLYÁZAT

általános iskola felső tagozatos diákjainak és középiskolásoknak

  • 3. kategória: FOTÓPÁLYÁZAT

általános iskola felső tagozatos diákjainak és középiskolásoknak (min. 1 MB - max. 10 MB)

Mivel lehet pályázni?

Olyan alkotásokat várunk, melyeket a tanulók maguk készítenek, s amelyeken bemutatják, hogy ők mit tennének a víz által a békéért globálisan, országosan vagy helyi szinten.

Az anyagok benyújtási formája: postai úton, személyesen vagy e-mailen szkennelve/lefotózva ill. verset word-ben és pdf-ben is a pr@eduvizig.hu e-mail címre (tárgy: „Víz Világnapi rajz/versíró/fotópályázat 2024”).

A pályázat feltételei

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a fenti jelmondat jegyében 2024-ben a fenti 3 pályázatára a működési területén található iskolák tanulói indulhatnak: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom Vármegye valamint Vas és Veszprém Vármegye egy része: 223/2014. (IX.4.) Korm. rend., 1. melléklet)

A pályázati anyagok benyújtási határideje: 2024. március 8. péntek 24:00 óra Kérjük a pályázatokat a mellékelt adatlappal és nyilatkozattal együtt benyújtani! Ezek letölhetőek INNEN.

A pályázatok eredményhirdetése:

a víz világnapi rendezvényhéten várható (2024.03.18-22.)

Figyelem! A pályázatról szóló cikkünk nem teljes körű tájékoztatás, csak a pályázat legfontosabb részleteit jelenítjük meg. A teljes kiíráshoz kérjük tekintse meg az eredeti kiírást ITT.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Humoros locsolóversek apáknak!

Humoros locsolóversek apáknak!

Hamarosan itt a locsolkodás ideje, ezért csokorba szedtük, ha nem is a legszebb húsvéti, de vicces locsolós verseket apáknak. A szép és hagyományos locsolóvers mellé, minden férfinak kell a tarsolyába egy humoros vers is... Mert hát a lányok várják ám azt is!
Ugrás az oldal tetejére