Jelenlegi hely

Csak a jó meleg Afrika! címmel nyílt kiállítás a szegedi Móra-múzeumban

Csak a jó meleg Afrika! címmel nyílt a kontinens állatvilágának és néprajzának érdekességeit bemutató kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban pénteken.

Fogas Ottó igazgató a decemberig látható tárlat megnyitóján elmondta, hogy a hosszú hónapok munkájával és széleskörű összefogással létrehozott kiállítás célja, hogy a látogatóknak valóban testközelből bemutassa Afrika állatai, melyeket a természetfilmekből vagy a vadászkönyvekből ismernek.

A kiállítás anyaga a Nagykárolyi Városi Múzeumból, a Magyar Természettudományi Múzeumból, a Savária Múzeumból, magángyűjtőktől és vadászoktól érkezett Szegedre. A néprajzi tárgyakat pedig a nagyszebeni Astra Múzeum anyagából válogatták. A szegedi kultúrpalota egyik földszinti termébe belépve a Kenya déli síkságain és Tanzánia északi részén élő maszájok házában találják magukat a vendégek, az épület mellett pedig egy harcos életnagyságú szobra áll. Az itt kiállított néprajzi anyagban hangszerek, használati tárgyak, textilek szerepelnek.

A következő teremben egy vadászlesből tekinthetnek körbe a látogatók. A felépített installáció az afrikai szavannákat idézi meg, ahol a fűcsomók közül elefánt, zsiráf, zebra, oroszlán leskelődik, a les melletti vízparton krokodil tanyázik, a dús lombú esőerdő fái közül pedig újabb nagyvadak figyelnek A következő teremben többek között – a Szegedi Vadasparkban a gyerekek kedvencének számító – szurikátákkal ismerkedhetnek meg a vendégek. A vállalkozó szellemű látogatók akár be is bújhatnak a mongúzfélék emberi léptékűre nagyított járatrendszerébe.

A tárlatról nem hiányozhat a gyermekfoglalkoztató sem, ahol játékos formában mutatják be Afrika érdekességeit a legfiatalabb látogatóknak. Táblagépek segítségével egy afrikai faluba kalauzolják a vendégeket, hangeffektusokkal pedig különböző állatokat és egy vihart idéznek meg. A kiállítás egy külön részén trófeákat mutatnak be a látogatóknak, akik a földrészt bejáró magyar utazók és vadászok életrajzával is megismerkedhetnek.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére